II. Erzsébet és Fülöp herceg harmadik gyermekének mondhatni agyonkényeztetett gyermekkora volt, tekintettel arra, hogy ő lett édesanyja kedvenc gyermeke. Kis túlzással András azt tehetett, amit csak akart. Anyja ugyanis maximum egy „ejnye-bejnye” fejmosást adott neki, míg az akkori trónörökösnek, Károlynak, sokkal nehezebb dolga volt elnyernie anyja szívét.
András mindig is a hadseregben képzelte az életét, így nem meglepő, hogy a Brit Királyi Haditengerészet fregattakapitánya, valamint tiszteletbeli ellentengernagya lett, de Vilmos herceghez hasonlóan, ő is szolgált helikopterpilótaként. Nem Harry volt az egyetlen, akinek engedélyezte II. Erzsébet, hogy háborúban vegyen részt. Nagybátyja ugyanis a Falkland-szigeteki háborúban harcolt. Ahogyan Harry, úgy András is érezhette volna magát tartalékosnak, ám ő sokkal inkább élvezte azt a gondtalan életet, ami azzal járt, hogy nem ő örökli a trónt. (Az akkori törvények értelmében, Anna hercegnő hiába András nővére, lányként az öccsei mögé került a trónöröklési sorban – a szerk.)
Botrány az ex miatt
Ami a házasság előtti nőügyeket illeti, hát bizony ott is párhuzamot lehet vonni András és Harry között. András nagyon is élvezte, hogy a rangja miatt igencsak népszerű a nő körében. Legismertebb barátnőjét még A korona című sorozatban is megemlítették.
Partnere nem volt más, mint a jelenleg fotósként dolgozó Koo Stark. Csakhogy fiatalként Stark színésznőként dolgozott. Többek között az 1976-os Emily főszereplője volt. A mozira talán a legjobb jelző a „pikáns”, de az IMDB adatlapja szerint romantikus dráma. A történet az 1920-as években játszódik, Emily pedig egy 17 éves fiatal nő, akit mindenki el akar csábítani. A film egyébként 40 évvel a bemutató után kapott igazán nagy visszhangot, amikor a Daily Mail előszedte András herceg és Koo Stark kapcsolatát. A lap úgy fogalmazott, hogy Koo Stark „pornószínésznő” volt, amiért a nő be is perelte őket. A bíróság döntése értelmében pedig Daily Mailnek tetemes kártérítést kellett fizetnie. „A szóban forgó szavak, amiket a lap használt azt jelentették, és úgy is értették, hogy a felperes pornószínésznő, aki a pornográf filmekkel kereste a kenyerét. A valóság ezzel szemben az, hogy Koo Stark soha nem szerepelt pornográf filmben, és nem pózolt pornográf fényképekhez. Az Emily című film egy felnőttkorú dráma, és nem pornográf film” – mondta a nő ügyvédje a per kapcsán.
Házasság utáni barátság
András herceg végül Sarah Fergussont vezette oltár elé, akit már hároméves korától ismert. A nő apja, Ronald Ferguson és András apja, Fülöp herceg gyerekkoruk óta együtt lovaspólóztak, gyermekeik a pálya mellett találkoztak először. Diana hercegnő volt az, aki a 80-as évek elején „újra” bemutatta egymásnak az immár felnőtt Andrást és Sarah-t. A Washington Post egyik korábbi cikke szerint, Károly felesége 1985. júniusán szervezett egy partyt, melynek vendéglistájára Sarah is felkerült, s innentől kezdve a szerelemvonatnak nem volt megállás.
A nőből az 1986-os esküvő után Sarah, yorki hercegné lett. Házasságuk szépen indult, született is két gyermekük Beatrix hercegnő 1988-ban, húga Eugénia pedig 1990-ben jött a világra. Sarah-t viszont állandóan támadták a bulvárlapok. Olyan vállalhatatlan jelzőket ragasztottak rá, mint a „ripacs”, „sertés hercegné” és a „kövér Fergie”. Ahogyan Károly és Diana házassága felett gyülekeztek a viharfelhők, úgy András és Sarah kapcsolata is egyre csak közeledett a szakadék felé. A pletykák szerint mindketten más-más mellett keresték azt a boldogságot, amit egymástól már nem kaptak meg. Sarah és András már 1992-ben a szakítás mellett döntött, de a válást csak 1996-ban mondta ki a bíróság.
Nem sokkal a szakítás után a nő John Bryan amerikai üzletemberrel ment vakációzni Franciaországba. Itt lesifotók is készültek, melyeken a férfi nyalogatja és csókolgatja Sarah lábujjait. Amikor a fotókat a lapok is lehozták, nemcsak Fülöp herceg, de annak sógornője Margit is kikelt magából. „Nagyobb szégyent hozott erre a családra, mint azt valaha is képzelhettük volna”– írta neki levélben a szintén botrányairól híres Margit hercegnő. Érdekesség azonban, hogy ennek ellenére annyira jó viszony maradt András és Sarah között, hogy azóta is egy fedél alatt élnek. Ahogyan fiatalabb lányuk, Eugénia fogalmazott: „Ők a legjobb elvált szülők, akiket ismerek.”
András herceg és Sarah, yorki herceg esküvője (fotó: Profimedia)
András herceg és Sarah, yorki hercegné második gyermekük születése után (fotó: Profimedia)
A yorki herceg és családja 1992-ben (fotó: Profimedia)
András és Sarah 2019-ben (fotó: Getty Images
Lányuk, Eugénia esküvőjén 2018-ban (fotó: Profimedia)
Itt véget is érhetne a történet, ám András herceg az elmúlt években hatalmas botrányba keveredett. Még 1999-ben ismerkedett meg Jeffrey Epstein üzletemberrel. A herceg elismerte, hogy az évek során a férfi több ingatlanában is megszállt, például New Yorkban. Amikor 2010-ben András Epstein egyik házában járt (s erről felvétel is készült), a férfi már letöltötte korábbi, 13 hónapos börtönbüntetését, amit kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt kapott.
Magyarázat magyarázat hátán
9 évvel később, 2019-ben az üzletembert ismét letartóztatták, emberkereskedelemmel és kiskorúak elleni szexuális visszaélésekkel vádolták meg. Néhány hónappal később – a jelentések szerint – Jeffrey Epstein öngyilkos lett a börtönben. A férfi halálát követő hetekben a Buckingham-palota számos nyilatkozatot tett közzé András herceg és Epstein barátságáról. Az egyik arról szólt, hogy András semmit nem tudott barátja bűneiről, és „mélyen megdöbbentették” a hírek. „András herceg elítéli az emberek kizsákmányolását, és éppen ezért visszataszítónak tartja, hogy részt vegyen, vagy bátorítson minden ilyen viselkedést”– folytatódott a közlemény. Ezt viszont azzal cáfolta a sajtó, hogy az Andrásról előkerült 2010-es felvételen, a barátja New Yorki-otthonában látható egy fiatal nő társaságában. Alig telt el pár hónap és a herceg ismét megszólalt, immár tévé interjút adott. Ebben arról beszélt, hogyan találkozott először Epsteinnel, és azokról az időkről is beszámolt, amikor a férfi egy-egy ingatlanjában vendégeskedett. András végig tagadta azon állításokat, amelyek szerint szexuális kapcsolata volt, Epstein egyik áldozatával, Virginia Giuffre-rel. „Nem emlékszem, hogy valaha találkoztam volna ezzel a nővel…Rossz ötlet volt ellátogatnom ezekbe a házakba” – mondta.
Az interjú nem győzte meg az embereket, mert II. Erzsébet fia nem bánta meg, hogy barátságot kötött az üzletemberrel, ahogyan együttérzést sem mutatott az áldozatok felé. A helyzet egyre csak rosszabb lett, melynek következtében, nem képviselheti többé a koronát rendezvényeken és az egyenruháját sem viselheti. (Anyja halálakor – hasonlóan Harry herceghez – virrasztás rajta lehetett az uniformis, ám a temetésen már nem – a szerk.)
Ezzel egyidőben már olyan nyilatkozatot adott ki, melyben arról beszélt, hogy mélységesen együttérez az öngyilkos barátja össze áldozatával. 2021 augusztusában Virginia Giuffre pert indított András ellen, és szexuális visszaélésekkel vádolta meg. A herceg szóvivője tagadta a vádakat. 2022 februárjában a felek peren kívül megegyeztek. Az egyezség összege kb. 12 millió angol font lehetett. „A herceg jelentős összeget szándékozik adni Giuffre asszony jótékonysági szervezetének az áldozatok jogainak támogatására”.