nlc.hu
TV-sztárok
VV Kriszti reagált VV Melina kézfogására

VV Kriszti Melina rideg kézfogásáról: „Feszültséget kelt bennem, rossz érzéssel tölt el”

Melina nem hazudtolta meg magát a fináléban.

Véget ért vasárnap este a ValóVilág 11. évada. VV Kriszti (Karnics Kriszta) bizonyult a nézők által legkedveltebb játékosnak, így 36 millió forinttal lett gazdagabb. A VV-győztes 105 napot töltött bent a luxusbörtönben. Kriszti már korábban azt is elárulta, mit fog kezdeni a nyereménnyel. 

VV Kriszti

VV Kriszti a Reggeliben

Konkrétan, amire költeném, az a saját magamba fektetett energia és azok a tanulások vagy tanulmányi folyamatok, amikből én az életemnek a hátralévő részében meg fogok tudni élni és olyan feladatokat végezni, ami engem éltet, amit én szeretek csinálni, és amit szeretek az embereknek átadni, és ők is szeretik, amit én csinálok. Szóval mindenki jól jár, és boldog az egész világ” – mondta még a finálé előtt a győztes. 

Az utolsó pillanatok azonban nem voltak felhőtlenek, ugyanis Krisztinek egyetlen emberrel nem sikerült sosem megtalálni a közös hangot, a második helyezett VV Melinával, aki amikor kiderült az eredmény, Kriszti ölelését visszautasítva egy rideg kézfogással gratulált csak. Most a Reggeliben erre reagált a lány.

Feszültséget kelt ez bennem, rossz érzéssel tölt el, hogy így kell valakitől elválnom. Tök jó lett volna a végére helyrehozni, fáj, hogy nem sikerült. Hátha egyszer le tudunk ülni beszélni” – magyarázta Kriszti kicsit a könnyeivel küszködve, majd felvirultan folytatta, a többiekkel viszont nagyon várja, hogy újra találkozzon. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top