nlc.hu
TV-sztárok

Zsidró Tamás életmódváltás

„A súlyom megdöntött minden eddigi negatív rekordot” – életmódváltásba kezdett Zsidró Tamás

Párjával közösen léptek a megújulás útjára.

Tavaly derült ki, hogy Zsidró Tamásra rátalált a szerelem, ám egészen őszig a nyilvánosságnak nem mutatta meg kedvesét. Most év elején közösen döntöttek úgy, megváltoztatják az életüket. 

Zsidró Tamás

Zsidró Tamás (Fotó: Nagy Zoltán)

Január elején életmódváltásba kezdtünk, és megfogadtuk, hogy jobban odafigyelünk magunkra. Elkezdtünk egészségesen étkezni, elhagytuk a cukrot, a szénhidrátot és a nehéz húsokat. Legfőképp zöldségeket és halakat eszünk. Az alkoholt is teljesen kiiktattuk az életünkből, viszont az eddiginél is nagyobb hangsúlyt fektetünk a sportra – mesélte a HOT! magazinnak a sztárfodrász, aki azt is hozzátette, tavaly kicsit megszaladt a kilókat illetően. – A súlyom megdöntött minden eddigi negatív rekordot, ezért úgy gondoltuk, megálljt kell parancsolni. Összesen hét hete étkezünk az új étrend szerint, és már 7 kiló mínusznál tartok. Közel húsz éve jógázom, ezért úgy gondoltam, egy indiai ajurvédás elvonulás még jobban segítene a megújulásban. Fantasztikusan éreztük magunkat az ajurvéda-központban, ahol két hétig jógával, meditációval indultak a napjaink. Napi szinten ajurvédás orvosokkal konzultáltunk, akik különféle kezeléseket írtak elő: gyógynövényes, olajos masszázsokat kaptunk az egészségi állapotunknak megfelelően, valamint csak ajurvédás ételeket ettünk, Valentin-napon rizslevessel koccintottunk, ami meglehetősen tisztító hatású. Jót mosolyogtunk, hogy milyen »romantikus«, hogy így ünneplünk.

Tamás arról is szót ejtett, hogy kedvesével mostanában ünneplik első évfordulójukat. „Márciusban leszünk egyévesek. Eddig is nagyon jó volt a kapcsolatunk, de az utazás után talán még jobb lett. Az, hogy együtt csináltuk végig az ajurvédikus tisztítókúrát, újabb élményekkel gazdagította a kapcsolatunkat. Szabadidőnkben felfedeztük a környéket, sokat kalandoztunk a szomszédos kis halászfaluban, ahol egy elképesztően érdekes és színes világba csöppentünk. Volt, hogy napfelkelte előtt lementünk az óceánhoz, és lenyűgözve néztük, ahogy a halászok húzzák ki a hálóikat és szortírozzák a halakat. Nem éreztük magunkat turistának; inkább beépültünk a világukba, filmbe illő videókat készítettünk arról, ahogy tevékenykednek.” 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top