Megszólalt Berki Mazsi édesanyja: „Ő egy nagyon jó anya”

T. D. | 2023. Március 09.
Húga szerint ő a legjobb testvér, édesanyja szerint pedig nagyszerű anyuka Mazsi.

Berki Mazsi a néhai férje, Berki Krisztián halála óta keveset nyilatkozott. Az édesanya próbálta összeszedni az életét és kislányára, Emmára koncentrált, miközben folyamatosan támadások kereszttüzébe került. Családja mindvégig hallgatott a történtekről és a háttérből támogatták Mazsit. Most viszont mindannyian együtt álltak a Tények Plusz kamerái elé és meséltek a kapcsolatukról, összetartásról és arról, milyen is ő valójában.

Pap Etelka, Berki Mazsi édesanyja a Tények Pluszban

„Mindenkinek ilyen testvért kívánnék, mint ő, mert nagyon büszke vagyok rá és nagyon jó a kapcsolatunk. Mi soha nem veszekedtünk, nem tudok megemlíteni egy nagyobb vitát – mondta Katona Edina, Mazsi testvére, majd édesanyja, Pap Etelka nyilatkozott a lányáról. – Nagyon odafigyel Emmára, nagyon szereti. Biztosítja mindazt a hátteret, mint én annak idején. Én azt látom, hogy nagyon jó anya.”

Mazsi elmondta, az elmúlt időszakban hatalmas szüksége volt családja támogatására, és megesett olyan is, amikor testvére oda költözött hozzá, hogy mindenben segíthesse. Emellett beszélt anyósával való viszonyáról is: „Nagyon szeretném, hogy Krisztián szülei is aktív részesei legyenek. Anyukája nagyon sokszor hív, hogy szeretné látni Emmát, erre mindig találunk megfelelő alkalmat. Szeretném, hogy Emma a nagyinál vagy a nagypapánál is töltsön egy kis időt a nyáron.” 

Exit mobile version