Hien-interjú

Az amerikai Berkleen tanultál sound designer szakon. Az egyetem után nem költöztél haza, tudtommal a mai napig kétlaki életet élsz. Egyértelmű volt, hogy maradsz Amerikában, vagy tervben volt a hazaköltözés? 

Mindig is szerettem volna kipróbálni a többlaki életet. Még nincs szándékomban hazaköltözni. Miután befejeztem az iskolát, a legtöbb munkalehetőséget New Yorkban kaptam. Azóta pedig attól függ, hová utazom, hogy milyen projekten dolgozom éppen. Jelenleg nagyon élvezem, hogy több helyen zenélhetek: Amerikában, Magyarországon és Vietnámban is. 

A karriered New Yorkhoz, a rokonok Vietnámhoz kötnek, de otthonként mégis Magyarországra tekintesz. Érzelmileg hogyan éled ezt meg? 

Mindhárom hely másképp adja meg az otthon érzetét. A perspektívaváltás segít a kreatív munkában, viszont fizikailag megterhelő tud lenni a sok hosszú utazás. Hála istennek, mindhárom bázisomon van egy családom, legyenek azok a rokonaim vagy a legjobb barátaim. Ők az érzelmi támaszaim, és sokat segítenek abban, hogy szabadon alkothatok. 

Fotó: @kikiminkova

Egy ilyen komoly és világszinten elismert iskolában az ember nem kezdi el hasonlítgatni magát másokhoz? Ha igen, hogyan sikerül „levetkőzni” ezt a szokást? 

Szerintem az emberi természet része, hogy időnként összehasonlítjuk magunkat másokkal. A Berkleen is előfordult ez velem. Tudatos döntés volt, hogy a másokra figyelés helyett sokkal több időt szántam a saját utamra és a fejlődésemre. 

Hátrányos helyzetű gyerekeknek tanítottál zenét egy általános iskolában. Miért érezted fontosnak, hogy egy ilyen ügy mellé állj?

Egy évig az ETM nevű nonprofit szervezetnek dolgoztam, amely New York városában magas színvonalú zeneoktatást biztosít hátrányos helyzetű közösségek diákjainak. Hiszek abban, hogy a zene létfontosságú az oktatásban, mivel ösztönzi a kognitív fejlődést, érzelmi kifejezést, kreativitást és fegyelmet. Tanítja a csapatmunkát, a kultúrák iránti érdeklődést és növeli a magabiztosságot, miközben javítja az iskolai teljesítményt is. Tudom, hogy nekem mennyit adott a zene, ezért támogatom, hogy minél több iskolában legyen a gyerekeknek lehetőségük zenét tanulni. 

Beválogattak a Forbes „legfrissebb és legszerethetőbb” 30 sikeres magyar 30 alatt listába. Hogyan érintett ez a jelölés? 

Megtisztelőnek éreztem, hogy felkerültem erre a listára. Jónak tartom, hogy egyre többen vitatják és újraértelmezik a siker fogalmát, és azt is, hogy van egy Forbes-lista, ahol nemcsak az üzleti teljesítmény számít, hanem a tehetség és a szemléletmód is. 

Fotó: Hien

Néhány éve sound designer zeneszerző vagy egy neurotechnológiai cégnél, ahol a hangok által keresnek alternatív megoldást a mentális egészségi problémákra. Mesélnél kérlek erről a munkáról? 

Ambient zenét gyártok ennek a cégnek, és én vagyok a sound designért felelős. A cég missziója az, hogy új megoldásokat kínáljon a mentális egészség javítására, amelyek nem igényelnek gyógyszeres kezelést, és amelyekhez a neurotechnológia eszközeit alkalmazzák. Részben a hangokkal és a zenével kísérleteznek. 

Jövőre 30 éves leszel. Hogyan érint a kerek évszám közeledte? 

A 30 az új 20. (nevet) Viccet félretéve nagyon élvezem a késői húszas éveimet, és biztos vagyok abban, hogy a harmincas éveimnek is meglesz a maga szépsége. 

A Bloom című kislemezeden a Family című dal, illetve annak klipje nagyon megragadott. Jól tudom, hogy az emlékeidet idézi a gyermekkorodból? Mit jelent számodra a család? 

A család számomra sosem csak a vér szerinti kötelékről szólt. Gyerekkoromban Budapesten nem voltak velem a távoli rokonaim, mivel ők Vietnámban voltak. A vietnámi közösségből a családom és a barátaik, valamint a barátaik gyerekei voltak a tágabb családom. New Yorkban pedig a legjobb barátaim és a kreatív mikroközösségem a családom. 

Mesénél a klipben látható jelenet kulturális érdekességeiről? 

A vietnámiaknál a családi étkezés a legerősebb szimbóluma az összetartozásnak, úgyhogy az ebédjelenet nagyon fontos eleme ennek a videoklipnek. Kiskoromban sokat ettünk a földön ülve, főleg, ha többen voltunk. Egyrészt azért, mert nem volt megfelelő méretű ebédlőasztal, másrészt, mert ez sok háztartásra jellemző motívum Vietnámban. Ezt a szokást nagyon szeretem, főleg, amikor sokan egy jó nagy körben ülünk. A másik étkezési szokás, ami különbözik a nyugati kultúráktól, hogy a vietnámiak minden ételt megosztanak. Minden étel középen van, abból szed mindenki magának és nincs senkinek tálalva egy külön adag étel. Ez egyébként nagyrészt a többi ázsiai kultúrában is így van, amit személy szerint én azért szeretek, mert jobban összehozza az embereket.   

Idén ősszel színpadra lépsz a SIX című musicalben VIII. Henrik ötödik feleségként, Howard Katalinként. Hogyan készülsz a szerepre, illetve hogyan éled meg a színpadi munkákat? Mennyire tudsz azonosulni a szereppel? 

Nagyon izgatott vagyok, hogy hogyan fogjuk megvalósítani ezt a darabot a Madách Színházban. A Broadwayen nagy sikere volt a SIX-nek, és nekem is nagyon tetszett. Utoljára a Miss Saigon című musicalben játszottam a Budapesti Operettszínházban, ami életre szóló élmény volt számomra. Mindig is vágytam arra, hogy a Madách Színházban is színpadra lépjek, így rendkívül boldog vagyok, hogy ezt a lehetőséget megkaptam. A darab nagy kihívást jelent számomra, és rengeteget tanulok a színház világáról, különösen a színművészektől és Szirtes Tamástól, aki a darab rendezője. Mindennap próbálunk és gyakorlunk, ami nem kicsit megterhelő, úgyhogy próbálok odafigyelni arra, hogy a fizikai és mentális egészségem egyensúlyban legyen, hogy a legjobb formámat hozhassam. 

Mik a terveid a jövőre nézve? Elgondolkoztál azon, hogy végleg letelepedsz egy országban?  

A SIX után szeretnék egy alkotói elvonulást és dolgozni a következő zenei anyagomon. A biztos, hogy nem fogok egy helyben maradni, mivel a következő pár évben ismét terveim vannak több országban is.