Veréb Tamásnál betelt a pohár. A 2016-os Sztárban sztár nyertese a közösségi oldalán fakadt ki arról, hogy szerinte Magyarországon nagyon nem mennek jól a dolgok, főleg a szórakoztatóiparban. A posztot teljes terjedelmében közöljük.
„Elegem van! Azért sem hagyom magam eltaposni! Ez most hosszú lesz és nem fogom visszafogni magam, szóval elnézést a nyelvezetért. Elegem van, hogy mindig magamban keresem a hibát, hiába mióta az eszemet tudom kurva keményen dolgozom azért, hogy helyem legyen a színpadon. Mindenem erre tettem fel és túl sok mindent áldoztam már fel ahhoz, hogy szó nélkül átengedjem ezt a helyet azoknak, akik nem érdemlik meg. Mégis napról napra azt látom, hogy azoknak van tele a naptár (tisztelet a kivételnek) akik mindezt tehetség, rátermettség és alázat nélkül teszik. K*rvára elegem van abból, hogy látom, sorra tűnnek el a valódi tehetségek, a valódi tartalmak, a MINŐSÉG!! Gyerekek, hát kik ülnek zsűri székekben és kik vannak minden műsorban? Itt is tisztelet a kivételnek. Tényleg ilyen világot szeretnétek? Mindig azzal védekeznek a szakmában, hogy: “hát erre van igény.” Hát persze! Köpjön fel és álljon alá az a “szakember”, aki hagyta és hagyja így lesüllyeszteni a színvonalat! Ha már szakma, egyszerűen meguntam, hogy mindig várok valakire. Miközben a rádió nem játszik semmit. Ugyanazok a dalok mennek körbe körbe.
Nekem egy 7 éves dalom játsszák le néha, az újat mosolyogva meghallgatják, majd elteszik a fiókba. A legőszintébben mondom, hogy még csak irigy sem vagyok mások sikerére!
Drukkolok mindenkinek, sokszor még annak is, akit én magam nem szeretek igazán. Ez egy szubjektív szakma. Higgyétek el, én sajnálom a legjobban, de egyszerűen ki kell adnom magamból és nekem fontos, hogy tudjátok, mi zajlik bennem minden nap. Mindenki küzd az életben maradásért, a maradék “reflektorfényért”, tudom. De ha nem beszélünk róla, ha nincs összefogás semmi sem fog változni. Én hiszem, hogy van még az a közönség akinek érdemes minőséget csinálni. Azt is tudom, hogy amíg egyetlen ember is kíváncsi lesz a koncertemre én ott leszek. Tudom, lesz aki majd azt mondja hisztizem. Jönnek majd a verebes kommentek, de leszarom! Ők vegyék úgy, nem szóltam. De borzasztóan szomorú vagyok, hogy merre tart a világ. Na megvolt a dráma, jöhetnek a lájkok. És hát ugye, csak teljes terjedelmében osztható az írás” – írta a Facebookon a különleges gyűrűt viselő színész.
Más is hasonlóan gondolkodik
Sipos Peti a Szembe Sorel podcastban fejtette ki véleményét a tehetségkutatókról. Az előadó kicsit sem fogta vissza magát. „Hát tudjuk, hogy működik ez. Kamu az egész, full kamu. És nem azok nyerik meg a tehetségkutatókat, akinek meg kellene nyerni, hanem aki most már érdekes. Elmentek a műsorok egy valóságshow-irányba, és már rég nem az éneklésről szólnak, hanem hogy ki az, aki érdekes, és ki az, akiben látnak fantáziát. Esetleg, hogy tovább ki lehet szipolyozni, lehet belőle még úgymond pénzt csinálni, a tévénél foglalkoztatni. Hát nézd meg, hogy kik vezetnek műsorokat manapság” – nyilatkozta Peti.