nlc.hu
TV-sztárok
Durva balesetet szenvedett A Konyhafőnök versenyzője

Durva balesetet szenvedett A Konyhafőnök versenyzője

Egyre feszültebb pillanatok következnek A Konyhafőnök új évadában, hiszen már a középdöntőbe jutás a tét.

A Konyhafőnök versenyzője, Gábor kesztyű nélkül nyúlt oda sütőből kivett tepsihez, ami így csúnyán megégette a kezét. Fájdalmában hatalmasat ordított, majd futott a csaphoz, hogy hideg vízzel enyhítse az égető érzést.

Durva baleset A Konyhafőnökben

(Fotó: Sajtóklub)

A kiabálására a séfek is felfigyeltek, Sárközi Ákos aggódva tette fel a kérdést: “Gabesz, kell doki? Hívjuk az orvost?”

Sárközi Ákos korábban azt is elárulta, mit kapott az idén jubiláló műsortól:

„Életem legjobb döntése volt, hogy elvállaltam A Konyhafőnök zsűri szerepét” – mondta Sárközi, akinek külön örömet okoz, hogy azóta sokan mennek be hozzá az étterembe és büszkélkednek azzal, mit tanultak a műsorból.

“A Konyhafőnök nekem egy olyan dolgot adott, amit álmomban sem mertem volna gondolni, hogy egy nap már úgy ülök ebben a székben, hogy már családapa vagyok. Semmi nem történt volna, ha nincsen ez az állomás az életemben. Ez volt az egyik legjobb döntés, amit meghozhattam” – mondta Rácz Jenő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top