nlc.hu
TV-sztárok

Molnár Gusztáv állapota az elvonó után

Először szólalt meg az állapotáról az elvonót megjárt Molnár Gusztáv

Már a felkérések is megtalálják a színészt.

Megtörte a csendet, először szólalt meg az állapotáról Molnár Gusztáv, aki a Blikknek mesélt arról, hogyan érzi magát közel egy évvel azután, hogy bevonult az elvonóra. A Drága örökösök sztárja – aki hosszú ideig harcolt az alkoholfüggőségével – 265 napot töltött egy komlói elvonón.

Molnár Gusztáv,

Friss fotót is posztolt a közösségi oldalán Molnár Gusztáv: így néz most ki az elvonót megjárt színész – Forrás: Instagram / @molnar.gusztav

„Ma már nem szégyellek semmit, hiszen rengeteget tanultam a betegségemről. (…) Visszatekintve, sokszor szégyelltem magam, és rettenetesen cikinek találom, ahogyan akkor viselkedtem, de ma már tudom, hogy az alkoholizmus egy betegség” – mondta el a színész, hozzátéve: a démona ugyan továbbra is vele van, ám ma már nem csábul el egyetlen italra sem.

Bevallotta, az első időszak az elvonón rettenetesen nehéz volt, a bevonulása előtt pedig még úgy gondolta, hogy nem éri meg 2023 őszét. „Tavaly benne volt a pakliban, hogy ilyenkor már nem élek. (…) Nagyon hosszú időnek kellett eltelnie, mire azt éreztem, hogy kezdek jól lenni” – árulta el a bulvárlapnak Molnár Gusztáv, aki arról is beszélt, hogy mindenkit elvesztett maga mellől. „Tavaly teljesen egyedül voltam, és bár most is egyedül élek, nem vagyok magányos. Van segítségem, akit bármikor felhívhatok, ha bizonytalan vagyok – mesélte. Elmondása szerint még az utcán is megállítják, hogy gratuláljanak neki vagy elmondják, mennyire drukkoltak neki.

Jelenleg rengeteget sportol, sőt már a felkérések is megtalálják: legutóbb Kecskeméten lépett fel egy felolvasóesten.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top