nlc.hu
TV-sztárok
Sztárbox: Molnár Áron győzött középsúlyban

Sztárbox: Rácz Jenő rekordgyorsan a földre került, Molnár Áron nyerte a középsúlyt

Brasch Bencéhez hasonlóan Molnár Áron is három K.O.-val hódította el a Sztárbox bajnoki címét.

A Sztárbox szuperdöntőjének harmadik mérkőzésén Molnár Áron és Rácz Jenő mérkőzött meg középsúlyban. A 35 éves színész, aktivista pillanatok alatt maga alá gyűrte a sztárséfet, aki két ütés után egyből a földre került. Így Molnár Áron kiütéssel nyerte a Sztárbox döntőjét középsúlyban.

Molnár Áron,

Molnár Áron lett a középsúly bajnoka – Fotó: Sajtóklub

Bár a legkiegyensúlyozottabb mérkőzésnek ígérkezett az övék, végül az kettejük összecsapása ért véget a leggyorsabban a Sztárbox szuperdöntőjében. Molnár Áron rögtön a meccs elején megfogta a séfet egy balhoroggal, majd amikor másodszor találta el óriási erővel ugyanígy, Rácz Jenő a padlóra került. Ekkor még fel tudott állni, kisvártatva azonban a színész a testére is bevitt egy jókora balost. A sztárséf újra padlózott, az edzője pedig ekkor már bedobta a meccs végét jelző törölközőt.

Nem tudta, hogy ennyire rövid lesz a mérkőzés, csak abban volt biztos, hogy nyerni akar – minderről már Molnár Áron beszélt a győztes meccsét követő interjúban. Elmondása szerint Rácz Jenő bitang kemény ellenfél volt, de ő győzni jött, és most ezt jobban akarta. 

Rácz Jenő a K.O. után bevallotta: ő már nem volt ott, a meccsen kellőképpen fejben. Elfáradt, elég volt neki ennyi mérkőzés, és elismerte, hogy Molnár Áron volt az erősebb a döntőben.

A férfi nehézsúly kategóriában Brasch Bence diadalmaskodott, míg a női könnyűsúlyban Berki Mazsi. A Sztárbox bajnoki címen és bajnoki övön kívül mindhárman lehetőséget kaptak arra, hogy részt vegyenek jövőre a HELL BOXING KINGS, 10 országból álló nemzetközi Boxverseny CELEB kategóriájában, ahol a fődíj 100 ezer dollár. Ezen
felül a HELL Energy 15 millió forintot biztosít a nemzetközi versenyre való felkészülésre.

2024-ben is lesz Sztárbox!

A Sztárbox szuperdöntője során hatalmas bejelentést tettek a produkció jövőjével kapcsolatban. Az első mérkőzést megelőzően, az egyik műsorvezető, Szujó Zoltán nyilvánosságra hozta, hogy 2024-ben új évaddal jelentkezik majd a Sztárbox.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top