Zámbó Krisztián: „Még idén jó lenne megállapodni és gyereket vállalni”

T. D. | 2024. Január 25.
Három eljegyzés után valóban időszerű lenne.

Zámbó Krisztián és Takács Zsuzska párkapcsolata igazi szappanopera. Az elmúlt 13 évben többször estek át hangos szakításokon, majd háromszor még annál is hangosabb lánykérésen. Legutolsó kibékülésük óta, ami tavaly márciusban volt, azonban már komolyabban vették a jövőtervezést. Év végén Krisztián elárulta, kitűzték az esküvő dátumát, ami idén lenne esedékes. 

Fotó: Trenka Attila

Bár a páros nemrég azt nyilatkozta, mérhetetlenül bosszantja őket, hogy állandóan az esküvőről és a családalapításról kérdezik őket, az énekes most a Story magazinnak árulta el, idén mind a két témában szeretne révbe érni. 

Hamarosan negyvennégy éves leszek. Nem tudnék és nem is szeretnék már belekezdeni egy új kapcsolatba. Az én környezetemben ugyanis szinte mindenki nagyon fiatalon vált szülővé, nekem azonban eddig nem adatott meg ez a csoda. Reméljük, hogy a közeljövőben már én is megtapasztalhatom az apai örömöket, de nyilván semmit nem szeretnék Zsuzsira erőltetni. Mindenesetre a biológiai órám ketyeg, úgyhogy nincs túl sok időm. Még idén jó lenne megállapodni és gyereket vállalni. Rajtam nem múlik! Gyakorlatilag már tizenhárom éve készen állok a családalapításra – jelentette ki Krisztián, akivel ellentétben a menyasszonyát, Zsuzsit csupán az utóbbi időben kezdte el foglalkoztatni az anyaság gondolata. – Meg kellett érnem Krisztiánhoz, fel kellett nőnöm a feladathoz. Eddig még én magam is gyereknek éreztem magam, de az utóbbi egy évben egyre inkább foglalkoztat a szülővé válás. Persze előtte még jó lenne összeházasodni és saját lakásba költözni. Szeretnénk biztos anyagi és érzelmi hátteret biztosítani a leendő gyerekünknek!

Exit mobile version