nlc.hu
TV-sztárok
Gianni Annoni súlyos döntést hozott a családja érdekében

Ezért menekítette ki Gianni Annoni a szüleit Olaszországból

30 évvel ezelőtt jött Magyarországra, ma már a szülei is itt vannak.

Gianni Annoni 1994-ben jött Magyarországra, a Közgazdasági Egyetem ösztöndíjasaként. A főiskola elvégzése után itt telepedett le, pizzázót nyitott, majd több műsorban is szerepelt. 2017-ben kötötték össze az életüket Debreczeni Zitával, akivel már két közös gyermekük is van. A Mandiner Karakter legújabb videós podcastjában a séf többek között arról is beszélt, hogy miért szeret Magyarországon élni.

Gianni Annoni

Gianni Annoni (Fotó: Birton Szabolcs)

„Magyarországnak nagyon sok történelme van, nagyon sok mondanivalója van. Én nagyon szeretem Magyarországot, és innentől kezdve nekem semmi problémám nincsen azzal, hogy a fiam azt fogja mondani: »Apa, én inkább magyarnak érzem magam, és magyarul jobban beszélek, mint olaszul.« Nekem nem lesz gond. Jó helyen van” – nyilatkozta Gianni. A kétgyermekes édesapa az interjú során elmondta, hogy a koronavírus-járvány alatt a szüleit is elhozta Magyarországra, ennek okairól is kitért részletesen.

„Akkoriban volt lehetőségem Olaszországból kihozni őket az utolsó pillanatban. Utána tudjuk, hogy mi történt Olaszországban – tragédia, pont azon a környéken, ahol mi vagyunk, szóval én őket elhoztam” – mesélte Gianni Annoni, hozzátéve, hogy a szülei szeretnek itt élni, hiszen szerinte Magyarországon idősnek lenni könnyű és biztonságos.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top