Az utóbbi időben Péter Szabó Szilvia komoly fájdalmakat szenvedett el a jobb lába miatt. Bár kímélte, térdének porckorongjai erősen megkoptak, végül már leguggolni sem tudott.
“Azt vettem észre, hogy
egyre jobban fáj, feszül,
és ez sokszor problémát jelentett a színpadon. A bal térdemet sok évvel ezelőtt megműtötték, most a jobbat kellett operálni novemberben.
Még nem százszázalékos, nem tudom rendesen kinyújtani, de bízom benne, hogy nemsokára teljesen rendbe jön. Azt mondta az orvos:
úgy kell elképzelni, mint amikor az ajtó alá szorul egy kavics, és folyamatosan karcolja a padlót. Ugyanez történt a térdemben: levált egy porcdarab, és a mozgásnál folyamatosan karcolta, majd szétszakította a porcot”
– mondta Szilvi. Az énekesnő műtétje után kényszerpihenőre és injekciós kezelésre szorult, gyógytornáznia is kellett. A nem túl aktív időszak jót tett neki:
“Élveztem a kényszerpihenőt,
pedig a fellépések miatt gyorsan helyre kellett jönnöm. Egy kicsit lelassultam, és felismertem: szükségem van arra, hogy jobban szeressem magam, és jobban vigyázzak magamra, mint előtte. Az az igazság, hogy „sztahanovista” vagyok és betegesen maximalista; ezen a hozzáállásomon tudtam változtatni, jó értelemben. Hiszen
én sem vagyok sebezhetetlen: nem jó, ha kizsákmányolom magam. Elkezdtem kick-boxolni, amit imádok! Teljesen átmozgat, nagyon jó stressz levezető, és közben a térdem sem fáj!”
– mondta a hot! magazinnak. Szilvit párja és hétéves kislánya is támogatta a gyógyulásában.
„Mindketten nagyon cukik voltak! Úgy éreztem magam, mintha szállodában laknék. Gyuri egyébként is mindenben segít, az együttesben és otthon is, ő a támaszom. Emma is kérés nélkül sürgött-forgott körülöttem, még szendvicset is készített. Azt mondta, hogy most ő az én kis “ápolónőm” –mondta Szilvi.