Ahogy arról már korábban beszámoltunk, az énekesnő és férje korábban azt mondták, készek visszaadni a gázsit, amit Szandi úgy vett fel, hogy nem volt hajlandó színpadra lépni Madaron.

Pintácsi Alexandra (Szandi) és férje Bogdán Csaba (Fotó: Trenka Attila)
Szandi néhány hete egy szlovákiai magyarlakta településen, Madaron adott volna koncertet. Ez egy jótékonysági esemény volt, azonban amikor férjével a helyszínre érkeztek, látták, hogy alig van ott valaki, így az énekesnő nem lépett színpadra. Szandi úgy vette fel a gázsiját ezen a jótékonysági koncertért, hogy nem volt hajlandó fellépni, mondván: túl kevesen vannak. Az énekesnő és férje, Bogdán Csaba a Blikknek úgy nyilatkoztak, készek visszautalni a pénzt, annak ellenére, hogy a szerződésben kikötötték: 50 fő alatt Szandi nem lép színpadra.
A teljes szervezetlenség mellett az énekesnő azzal is csak a helyszínen szembesültek, hogy egy család megsegítése volt a cél. Most annak is utánajárt, hogy pontosan kikről van szó, a pénzt pedig minden áron eljuttatja hozzájuk Szandi. Erről írt vasárnap közösségi oldalán:
Megnyugodott a lelkem, pénteken visszautaltuk a pénzt a jótékonysági Alapítvány számlájára! A férfi aki a múlt heti madari rendezvényre kiközvetített engem, az Alapítvány vezetője, Daniela kérésére sem adta meg Neki a telefonszámunkat, így előzetesen semmit sem tudtunk arról, hogy a rendezvény egy mélyszegénységben élő család megsegítéséről szól.
-kezdte bejegyzését Szandi. Majd így folytatta:
Mostanra kiderült, hogy mind a ketten félre voltunk informálva. Ma egy felvidéki fellépésre menet Danielával, ezzel a csodálatos, segítőkész emberrel meglátogattuk a rászoruló családot. Rendkívül kedves emberek akik nagyon rossz körülmények között élnek és komoly segítségre szorulnak. Nagyon fáj a szívem, hogy csak utólag tudtuk meg, hogy kiknek a megsegítéséről szól ez a rendezvény. Ott a helyszínen hoztunk egy rossz döntést amit azóta is bánunk. Nagyon sajnálom, hogy így történt és elnézést kérünk azoktól akiket ezzel megbántottunk.
-írta az énekesnő a Facebookon.