nlc.hu
TV-sztárok
Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó kártérítési megállapodása a Nemzeti Színházzal

Peren kívül egyezett meg a Nemzeti Színház és két balesetező színésze

A Nemzeti Színház megállapodott két színészével az általuk elszenvedett munkabaleset kártérítés ügyében.

Megállapodást kötött a Nemzeti Színház Szász Júliával és Horváth Lajos Ottóval. A színház közleménye szerint ezzel minden vitás ügyet rendeztek a

tavaly novemberben balesetet szenvedő színészekkel.

Október 14-én Szász Júliával, október 18-án pedig Horváth Lajos Ottóval állapodott meg a Nemzeti Színház a kártérítés ügyében.

A megállapodás értelmében a tavaly „november 10-én a Rómeó és Júlia című előadás során sajnálatos módon bekövetkezett munkabalesettel összefüggésben közöttük felmerült minden nyitott kérdést és igényt peren kívül, békés úton, véglegesen, teljes körűen és valamennyi érintettre nézve kötelező érvénnyel rendezték”.

A megállapodás előtt a színészek és Vidnyánszky Attila vezérigazgató, illetve a Nemzeti Színház között

Peren kívül egyezett meg a Nemzeti Színház és két balesetező színésze

komoly vita folyt az ügy megítéléséről, illetve a kártérítésről. Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó korábban azt is

tételesen cáfolta, hogy megkapták volna

a Nemzeti Színház vezérigazgatója által a nyilvánosság előtt említett kártérítést. Horváth és Szász novemberben, a Nemzeti Színház Rómeó és Júlia-előadásán szenvedett balesetet, ami után műtétre is szorultak. Azóta Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó is távozott a Nemzeti Színházból. Nemsokára mindketten visszatérnek a színpadra. Szász Júlia a Centrál Színházban, Horváth Lajos Ottó pedig a Játékszínben fog játszani – írja a hvg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top