Hihetetlen változás! Demcsák Zsuzsa plasztikáztatott és megérte!

F. B. | 2024. November 20.
A műsorvezetőnő igen látványos átalakuláson ment keresztül!

Demcsák Zsuzsa először a karikáit szerette volna eltüntetni egy szépészeti beavatkozással, álmához pedig dr. Krasznai Zsolt egy hyaluronsavas feltöltéssel segítette hozzá. A műsorvezetőnő mindezek után egy újabb beavatkozást vállalt, ez úttal már egy kicsit komolyabbat, ugyanis egy 40 perces műtéten esett át, amelynek segítségével eltávolították az állán megereszkedett bőrt. Zsuzsa most újfent megszólalt ennek a beavatkozásnak a hihetetlen eredményéről, fél évvel az eljárás után. 

Fotó: Schumy Csaba

„Eltelt 6 hónap mióta dr. Krasznai Zsolt elvégezte rajtam a New Lift feszesítő eljárást az állam alatti, toka részen, amely igazán fél év elteltével kezdi el kifejteni a hatását. A videóban láthatjátok, milyen változás történt mindössze 6 héttel, majd most, hat hónappal a beavatkozás után. Szerintem elképesztő! A New Lift lényege, hogy mindössze 3 bemetszést ejtenek az áll alatt, tehát minimális a sebészi beavatkozás. Altatásban történik az eljárás, utána pedig egy hétig kompressziós ruhadarabot kell viselni, de fájdalommentes és dolgozni is lehet már egy nap pihenés után” – írta a friss Instagram-posztjában és kiemelte:

„A valóságos eredmény, vagyis a feszes állív még mindig alakulóban van, hiszen a terület kollagéntermelése most indul meg igazán! Én nem kampányolok a plasztikai beavatkozások mellett – erről mindenki saját maga dönt és ezt tiszteletben kell tartani –, de az biztos, hogy nekem ez igazi önbizalomnövelés volt és volt toka, nincs toka. Köszönöm a profizmust!”

Ide kattintva te is megtekintheted, hogy milyen óriási átalakuláson ment keresztül a műsorvezető! 

Exit mobile version