Balázs Péter, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész megszámlálhatatlan tévéfilmben, sorozatban, és bohózatban alkotott maradandót. De színházigazgatóként is megmutathatta milyen is a közönségszórakoztatás a világot jelentő deszkákon. Sokan féltik őt és aggódnak érte, hiszen évek óta súlyos betegséggel küzd és visszavonultan él – írja a Blikk.

(Fotó: Olajos Piroska/fotocentral)
A színművészt felesége, Botár Csilla ápolja, akivel tavaly decemberben ünnepelhették 57. házassági évfordulójukat. Most, március 5-én pedig a családfő 82. születésnapját.
Számunkra természetes, hogy összetartozunk, mint ahogy az is, hogy hűséges vagyok a feleségemhez, a családomhoz, s persze a hazámhoz is. Több mint 57 esztendeje tartozunk össze, és nem lehetek elég hálás Csillának, hogy vigyáz rám. Mert sajnos már vigyázni kell rám, hiszen… – gondolkozik el egy pillanatra. – Nincs erre jobb szó, hitványul vagyok… Fogy az erőm, ezt napról napra érzem. Pedig még szeretnék élni, szeretném élvezni mindazt, amit a Jóistentől kaptam, de egyre kevésbé megy. Már szinte ki sem mozdulok a házunkból, és ahhoz sincs energiám, hogy legalább a kertben sétáljak, mozogjak. Miután évek óta súlyos betegséggel küzdök, korábban legalább azt tudtam válaszolni a „hogy vagy?” kérdésre, hogy „köszönöm, jól!”. Tudniillik magam sem tudtam, hogyan is állt az én nagy meccsem a kórral.
– mondta Balázs Péter, aki így nyilatkozott korábban feleségéről:
“Csillának megígértem, hogy a 60. házassági évfordulónkat valami különleges, meghitt bulival ünnepeljük. Csodálatos nő, aki nélkül aligha lenne mögöttem ilyen emlékezetes pályafutás” – mondta.