
Caramel felesége, Szilágyi Szilvi évek óta elmondja a véleményét a politikai döntések kapcsán. Legutóbb a Tisza Párt március 15-i rendezvényén is ott volt, méghozzá a párt egyik képviselője, Nagy Ervin feleségével mutatkozott. A pride betiltása kapcsán is megszólalt, most pedig egy másik ügyben kért segítséget a követőitől.

Fotó: Olajos Piroska
Egy nógrádi óvoda bezárása ellen tiltakozik, a követőit kéri, hogy segítsenek az intézménynek, hiszen nagyon fontos munkát végeznek. Az óvodába hátrányos helyzetű gyermekek járnak, akik csak ott kapnak meleg ételt, valamint a ruháikat is ott mossák, ezért nagy szükségük van a támogatásra – szúrta ki a 24.hu.
Nagyon-nagyon fontos, hogy egy ilyen kis településen megmaradjon ez a kis intézmény, ezzel lehetőséget adva a gyerekeknek, hogy emberi körülmények között töltsék el a hétköznapjaikat. (…)Igyekszem visszafogni magam és finoman megfogalmazni azt, amit érzek. Vajon a vidéki kocsmák támogatására szánt pár milliárd forintot miért nem lehet inkább a gyermekekre költeni? Miért élvez prioritást egy kocsma (benne vagyunk a top alkoholfogyasztó országokban) az ilyen óvodákkal, bölcsődékkel szemben?!
– fogalmazta meg a véleményét Szilágyi Szilvi. Az influenszer ezzel a kormány februárban bejelentett kocsmaprogramjára utalhatott, melynek keretein belül összesen egymilliárd forintot, fejenként maximum 3 milliót kaphatnak a falusi műintézmények, azaz kiskocsmák, bárok és borozók.