nlc.hu
TV-sztárok

Kovács Kati Koncz Zsuzsával lévő legendás viszályáról vallott

A legendák szerint viszály és konfliktus volt Kovács Kati és Koncz Zsuzsa között annak idején. Kovács Kati most elárulta, milyen is volt kapcsolatuk.

Kovács Kati és Koncz Zsuzsa a legendák és régi pletykák szerint sosem kedvelték egymást, sőt egykor komoly riválisként tekintettek egymásra. Sokak emlékezetében ma is így él kettőjük kapcsolata, azonban most kiderült, mindez tévedés.

A Story szavaztatta meg olvasóit arról, kit tartanak a legnagyobb magyar dívának. A szavazás nyertese Kovács Kati lett. Amikor pedig felhívták őt gratulálni, többek között szóba került Koncz Zsuzsával való kapcsolata már csak azért is, mert a szavazás ezüstérmese pedig éppen ő lett.

„Ezer éve nem találkoztunk, talán utoljára 1912-ben” – nevette el magát Kovács Kati. „Nem is ismerjük egymást. A sajtó produktuma volt ez a viszály. Állandóan összehasonlítgattak minket, pedig számos más nagyon tehetséges énekes is volt még rajtunk kívül. Szóval ez tényleg csak legenda volt. Egész egyszerűen elkerülte egymást a pályánk” – tette hozzá.

Koncz Zsuzsa pedig korábban szintén hasonlóan nyilatkozott kolléganőjéről. Ő úgy fogalmazott, nem viszályra emlékszik, hanem arra, hogy a vizsgái miatt nem tudott elég időt tölteni pályatársaival. Ezt pedig sokan félreértették és azt hitték, fennhordja az orrát. Mint elmondta, ő kimaradt annak idején a műsorok utáni közös szórakozásokból és barátkozásokból, Kovács Katival pedig kizárólag csak akkor találkoztak, amikor közös tévéműsorok előtt a sminkszékben ültek.

Story magazin Kovács Kati vallomása

Story magazin címlapja

Kovács Kati mindenesetre a múlt elemzése helyett azt is fontosnak tartotta, hogy a fiatalabb generációkat méltassa. Leginkább Gubik Petrát emelte ki, akivel nemrég együtt dolgozott. „Csak szuperlatívuszokban beszélhetek róla: a tehetsége mellett szorgalmas, fegyelmezett, és hihetetlenül pozitív teremtés. Nagyon szívesen átadnám neki a stafétát, és látnám magam után majd őt is ezzel a megtisztelő címmel” – árulta el a legendás énekesnő a Story legújabb számában.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top