Sírnak, ha piszkos a pelenkájuk, sírnak, ha melegük van, sírnak, ha fáznak. Sírnak, ha azt akarják, hogy vegyük kézbe őket, sírnak, ha álmosak. Akkor is sírnak, ha hiányzik az anyukájuk… Az a lényeg, hogy ne keseredj el, mert a síró gyerek nem jelenti azt, hogy baja van. És nagyon gyorsan rájössz majd arra is, hogy mikor, miért sír, kitapasztalod, hogy melyik üvöltés mire figyelmeztet.
Amikor először meglátod a kisbabádat, akkor nemcsak nagyon boldog leszel, de elgondolkozol azon is, hogyan fogsz majd megadni mindent ennek a kicsinek, aki nem tudja megmondani, hogy éppen mi baja van. Szerintem ez az első kisbabás anyukák legnagyobb gondja, de hidd el, a természet ezt csodálatosan elrendezte, mert az anyák a gyerekük minden apró rezdülését, grimaszát olyan gyorsan kiismerik, hogy hamarosan rájössz, minden rendben lesz, hiszen tökéletesen érzitek egymást. Az anyai ösztön varázslatos, és a kisbabák is tündéri lények, akik remekül beleszoknak az otthoni környezetbe, kialakítjátok a napirendeteket, és minden rendben lesz.
Sírni viszont akkor is fog, ha kiegyensúlyozott, egészséges gyerekről van szó. Nem is tud másként kommunikálni egy ideig, és villámgyorsan tudod majd, mit akar. Megfordítod a hátára, büfizteted, pelenkázod, és látni fogod, mikor elégedett és nyugodt. És a legjobb hír az, hogy a babák rengeteget alszanak, szépen fejlődnek, és villámgyorsan elég nagyok lesznek ahhoz, hogy elmondják, mit is akarnak.
A sírás a csecsemő természetes ösztöne. Így mondja el, hogy fáj valamije, éhes, álmos, unatkozik, vagy egész egyszerűen csak rossz napja van. A sírásra a csecsemő környezetében levők vérnyomása megemelkedik, gyorsul a szívverésük, és a bőrben megváltozik a véráram – ezért ilyenkor ösztönösen elindul valaki, hogy segítsen neki. Ha minden rendben a babával, tisztában van, nem éhes, nem szomjas, nem fázik, nincs melege, akkor lehet hasfájásra is gyanakodni, és ezt masszázzsal megpróbálni enyhíteni.
Okozhatja a sírást még:
Dohányfüst: Ha valaki dohányzik a családban, a babát a füst síróssá teheti, akkor is, ha nem vele egy helyiségben, vagy nyitott ablaknál dohányoznak.
Éhes: Hiába írják azt egyes könyvek, hogy 3 óránként kell ennie a babának: az újszülött nem gép, saját tempójában éhezik meg, akár 2 óránként is. Az első időszakban akár anyatejes, akár tápszeres a baba, mindenképpen igény szerint kell etetni, akkor, amikor kéri az ennivalót. Előbb-utóbb kialakul a baba saját ritmusa és egyre kiszámíthatóbban eszik.
Álmos: Az első pár hétben még legfeljebb csak 30-60 percet tud éberen, nyűgösködés nélkül fent lenni a baba, utána már fáradt lesz. A sírás oka gyakran az, hogy álmos, de nem tud elaludni, például, mert nem tudja kizárni a külvilágot, ilyenkor segíteni kell neki ringatással, vagy simogatással.
Túlterhelt: A mai modern világban egy lakás rengeteg ingerforrást biztosít a baba számára, aki egyre többet és többet észlel ezekből az információkból, ez túlterheli az idegrendszerét. Az állandó háttér tévézés, a folyton szóló rádió vagy zene, az állandó családi programok, a nagy nyüzsgés és a rendszertelen életvitel egyáltalán nem tesznek jót a babának, gyakran a nap elejétől kezdve gyűlik a sok feldolgozatlan inger, és estére válik a baba túlterheltté, ez okozhatja az esti sírást.
Feszültség: Ha a szülők feszültek, idegesek, még akkor is kihat a csecsemőre, ha nem hall kiabálást vagy veszekedést maga körül.
Reflux: Ha a baba gyakran és sokat bukik, nyugtalanul alszik, hasfájós, felmerülhet a reflux gyanúja. Keresd fel a gyermekorvost, hogy mihamarabb kizárjátok ezt az okot, vagy kiderüljön a betegség és megfelelő kezelést kaphasson a baba.
Unalom: 2-3 hetesen már előfordulhat, hogy a baba egy darabig nézelődik, de aztán unatkozni kezd. Ilyenkor, ha játszani kezdünk vele, vagy beszélünk hozzá, akkor megnyugszik.
Mit tehetsz?
A baba számára a legmegnyugtatóbb a testközelség, a dédelgetés és természetesen a szoptatás. A tápszeres babát is testi közelséggel, dédelgetéssel lehet a leginkább megnyugtatni. Vannak olyan babák is, akik pedig egész nap csak cumiznának, csak ez nyugtatja meg őket. Az első hetekben a baba nagyon idegenül érezheti magát a külvilágban, de megnyugtatja, ha az anyaméhben megszokott szívverést hallgathatja, ezért segíthet, ha a mellkasodra fekteted, vagy ha hordozókendőbe teszed, de pont ezért nyugtatja meg a ringatás, a simogatás, a dédelgetés is.
A dúdolás, a ritmikus zene, az ütemes ringatás, a babakocsiban való ütemes rázás, az egyenletes ún. fehér zajok (pl. porszívó, ventillátor stb.) egyaránt megnyugtathatják a vigasztalhatatlanul síró babát. Vannak babák, akik kimondottan szeretik, ha cipelik, ringatják, tologatják őket, másokat pedig éppen ez irritál és jobban szeretik, ha nem mozgatják őket, hanem egy helyben maradhatnak. Sok babát megnyugtat egy kis fürdés, segít neki ellazulni például, ha túlpörgött, de hasfájáskor is jótékony hatású lehet. A heteken át tartó állandó sírás megterhelő számodra is, és ez depressziót, levertséget, kimerültséget okozhat. Éppen ezért foglalkoznod kell kicsit magaddal is: menj minél többet sétálni, szabad levegőre, akár a babával együtt. Jót tesz a testmozgás is, akár 10-15 perc is elég lehet, hogy csökkenjen a stressz. Ha van rá mód, két szoptatás között legalább hetente egyszer bízd rá valakire a babát és szervezz valamilyen saját programot, ami felfrissít, sport, vásárlás, masszázs, közös ebéd kettesben a pároddal stb. bármi, ami segít kiszakadni 1-2 órára az állandó készenlétből.
És a legfontosabb: beszélj róla!