nlc.hu
Utazás
Találkozzunk a Mussolini téren?

Találkozzunk a Mussolini téren?

Az ember örök, de a város körülötte folyton változik. Kitalálod, hogy melyik Budapest kaméleonutcája, amit száz év alatt nyolcszor kereszteltek át? És este 8-kor találkozunk a Rothermere utcában?

Nem az elmúlt évszázadban jött divatba, hogy egy-egy utat, utcát vagy teret az aktuális hatalom kénye-kedve szerint nevezzenek át, ám míg korábban inkább a funkciójuk alapján kaptak neveket (ha volt ott piac, akkor Piac tér…), a XX. század már mindent a politikának, az ideológiáknak és a politikusoknak rendelt alá. Olykor a helyzet odáig fajult, hogy egy új utcatábla csupán 133 napig csünghetett a helyén (ennyi ideig hívták a Károly körutat Népkörútnak 1918-ban), sőt időnként még csak kiemelt utcának vagy térnek se kellett lenni ahhoz, hogy az önkéntes keresztelőbajnokok kiemelten foglalkozzanak a területtel. A lipótvárosi Balaton utcát például a XX. század eleje óta hatszor nevezték át (volt Rothermere és Moszkva utca is), amivel ezüstérmesnek számít a főváros legtöbbször átnevezett utcáinak/tereinek listáján.

Az arany- és a bronzérmes névváltoztatók

Találkozzunk a Mussolini téren!A közvélekedés úgy tartja, hogy a névadók kedvenc játszótere Budapesten az Andrássy út volt. 1950-ben Sztálin útra, majd hat évvel később Magyar Ifjúság Útjára kereszteltek át, hogy aztán 1957-től Népköztársaság útja legyen, végül pedig 1990-ben visszakapja a század első felében viselt nevét. Csakhogy ez a teljesítmény csak a bronzéremre elég a fent említett megosztott ezüstérmes Balaton utca és Oktogon, valamint az abszolút magyar kaméleon, így aranyérmes Károly körút mögött, amit 1916-ban neveztek át IV. Károly király útjának, 1918-ban Népakarat körútnak, amit 133 napig a Népkörút név követett, hogy aztán 1919-ben visszaadják neki a Károly körút nevet. A már teljesen zavarodott lakosok ezt sem élvezhették sokáig, ugyanis 1945-ben valaki kitalálta, hogy milyen jól hangzana a Somogyi Béla út név, ám mivel mégsem hangzott annyira jól, 1953-ban Tanács körútra keresztelték át, hogy aztán 1991-ben végleg (?) visszakapja a Károly körút nevet.

Az Adolf Hitler-tértől a Sztálin térig

Bár akadnak konstans, a változásnak és a politikának ellenálló területei a fővárosnak (Deák Ferenc tér, Hősök tere, Liszt Ferenc tér, Batthány tér, Móricz Zsigmond körtér…), sok hely sajnos nem tudta kikerülni a Horthy-rendszer, a szocializmus és a rendszerváltás átnevezési hullámait. Összeszedtük a legkarakteresebbeket.

Erzsébet tér
A XX. századot Erzsébet térként kezdte
1946 – Sztálin tér
1953 – Engels tér
1990 – Erzsébet tér

Megnézem
Összes kép (1)


Király utca

A XX. századot Király utcaként kezdte
1950 – Majakovszkij utca
1990 – Király utca

Megnézem
Összes kép (1)

Kodály körönd
A XX. századot Körönd névvel kezdte
1938 – Adolf Hitler-tér
1945 – Körönd
1971 – Kodály körönd

Megnézem
Összes kép (1)


Kossuth Lajos tér

A XX. századot Országház térként kezdte
1918 – Köztársaság tér
1919 – Országház tér
1927 – Kossuth Lajos tér

Megnézem
Összes kép (1)


Lehel tér

A XX. századot Lehel térként kezdte
1945 – Élmunkás tér
1990 – Lehel tér

Megnézem
Összes kép (1)

Nyugati tér
A XX. századot Nyugati térként kezdte
1946 – Marx tér
1990 – Nyugati tér

Megnézem
Összes kép (1)


Oktogon

A XX. századot Nyolcszög térként kezdte
1920 – Oktogon
1936 – Mussolini tér
1945 – Oktogon
1950 – November 7. tér
1990 – Oktogon

Megnézem
Összes kép (1)


Széll Kálmán tér

1929 – Széll Kálmán tér
1951 – Moszkva tér
2011 – Széll Kálmán tér

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top