1. Szóba lehet elegyedni idegenekkel
Itthon a buszon, a metrón, a villamoson felvesszük a „ne szóljatok hozzám” pléhpofát, és kifejezetten ingerültek leszünk, ha utastársunk bármilyen indokkal megzavar bennünket a kifelé bambulásban. New Yorkban az emberek hosszú metrómegállókon át csevegnek egymással idegenként, és a beszélgetés többnyire egy „hol vetted ezt a kabátot?” típusú kérdéssel indul. Az ismeretlent kedvesen felvilágosítjuk, elbeszélgetünk vele, majd további jó utat kívánunk neki.
2. A pincérek kedvesek
Meg kellett tanulnom, hogy a gyorsbüféken kívül New Yorkban mindenhol a pincér ültet le az asztalhoz. Bemutatkozik, elmondja, hogy ma ő áll majd a szolgálatunkra. Kedvesen mosolyog (szokásunk ezt „amerikai művigyornak” titulálni, pedig tényleg csak kedves), és szívesen vált velünk egy-két keresetlen szót. New Yorkban nem kell kiakadni, ha a pincér egy kicsit közvetlenebb a megszokottnál. Szerintem ez sokkal jobb, mint az itthon tapasztalt „gyűlölöm a vendéget, menjen már haza” stílus.
3. Ha te lépsz a lábára, ő kér bocsánatot
A New Yorkban eltöltött évek alatt jóval udvariasabb lettem. Megtapasztaltam ugyanis, hogy ha rálépek valakinek a lábára, nem kezd vad anyázásba, hanem ő kér bocsánatot, hiszen nyilván ő állt rossz helyen. Akárcsak a múzeumban: ha egyenes vonalú egyenletes mozgásomat meg kell szakítanom azért, mert egy idegen áll a festmény előtt, amit meg akarok nézi, ő kér elnézést, amiért miatta változtatnom kellett az útvonalamon.
4. A buszsofőrök a türelem nagymesterei
A buszsofőr sosem vágja be előttünk az ajtót, röhögve a markában, amiért kiszúrt velünk. Míg itthon előszeretettel hagyják ott a megállóban azt, aki terhes, idős, gyerekes, beteg, lassú, szemüveges stb., addig New Yorkban a két háztömbről integető nénit is türelmesen bevárja a sofőr (és ugyanolyan türelmesek az utasok is). Továbbá nem vág pofákat, ha megkérdezzük tőle, merre megy a busz, a mozgássérülteket pedig felsegíti, és biztonságosan elhelyezi a nekik fenntartott helyen.
5. A munkahelyen munka folyik
…és nem a magánélet véget nem érő kibeszélése. A New York-iak tényleg dolgozni járnak a munkahelyükre, igaz, nekem az volt az érzésem, hogy a kollégák a meló végeztével soha még egy sört meg nem ittak együtt. Itthon munkavégzésnek számít, ha egyáltalán megjelentünk a munkahelyünkön, az amerikaiak viszont napi 10-12 órát dolgoznak. Igaz, hogy kábé 5-6-szor annyi fizetésért, mint mi. Annyi pénzért talán itthon is motiváltabb lenne az ember.
6. Az idősek élvezik az életet
Láttam egyszer egy 90 felettinek tűnő idős nénit. Egyedül már nem tudott enni, de elegánsan felöltözve ült egy étteremben, ahol az ápolónője segítségével ebédelt. Ez New Yorkban mindennapos jelenség. Soha ennyi „robogóval” vígan közlekedő idős embert nem láttam. Ízlésesen öltözködnek, kávézókban csevegnek, színházba, moziba, sőt konditerembe járnak, és nem azon panaszkodnak, hogy már megint nem jutottak be az orvosi rendelőbe.
7. A konditerem mindenkié
Itthon nagyon sokszor tapasztaltam, hogy aki nem elég izmos, nem elég fiatal, nem elég trendi, az be se meri tenni a lábát a konditerembe. A teremedzőt meg sem merjük szólítani, hogy mutasson meg egy-egy gyakorlatsort, mert ciki, ha nem tudjuk. New Yorkban senkit nem nevetnek ki az edzőteremben. A 70-80 éves nénik éppúgy nyomják, mint a huszonévesek, az alapvető felfogás az, hogy ha lejársz gyúrni, akkor az egészségedért teszel valamit. Az edző pedig úgy magyaráz a kezdőnek is, mintha Schwarzeneggert készítené fel versenyre.
8. A taxi nem luxus
…hanem a tömegközlekedés egy formája. Egy New York-i taxiba beülve sosem kell attól tartanunk, hogy átvernek, csak mert idegenek vagyunk. A taxis nem „tolja az órát”, és nem fordulhat elő, hogy horribilis összegért visz el bennünket egyik saroktól a másikig. A filmekből látott „New Yorkban egymást ölik a taxikért” vicces jelenet ugyan, de nem igaz. Nagyon könnyű taxit fogni, de akinek van egy kis esze, nappal nem használja. Egy tízperces út könnyen akár másfél órásra is nyúlhat.
9. Egész évben lomtalanítás
New Yorkban nem évi kétszer viszik el a megunt, feleslegessé vált (vagy tönkrement) bútorokat, kacatokat. Az ember akkor teszi ki az utcára a dolgait, amikor éppen eszébe jut. „Lomizni” nemcsak nem ciki, hanem egyenesen szokás is. Aki új lakásba költözik, az utcákat járva akár kényelmes otthont is teremthet magának, mindent haza lehet vinni, és természetesen ezt Amerikában nem büntetik, mint itthon. Lámpát, szekrényt, polcot is szereztem így magamnak, persze érdemes vigyázni. Minden bútorban megbújhatnak az ágyi poloskák, amiktől egész New York egy emberként retteg.
10. Ha neked jó, nekem is jó lehet
Ez talán a legalapvetőbb különbség. Ha az ember Magyarországon elér valamit, a környezetében élők többnyire sárgulnak az irigységtől, és minimum azt feltételezik, hogy az illető tisztességtelen eszközökkel jutott előre (de legalábbis szexelt valakivel…). Amerikában azonban a teljesítményt és az erőfeszítést mindennél többre értékelik, és a másik sikerét optimizmussal szemlélik. „Ha neki összejött, nekem is összejöhet” – tartják, és még hírből sem ismerik a magyarokra oly jellemző furkálást.
