Az első lépések
Certovica parkolójába érve, ahogy a túratársaim, én is felvettem a síruhám, majd megismerkedtem a hótalpammal. Gyorsan megbarátkoztunk, magabiztosan tettem meg vele az első lépéseket. De az újdonság varázsa hamar elszállt, amikor a túravezetőnk, Zsolt közölte, hogy kezdésnek egy rettentő meredek hegyoldalon kell felverekedni magunkat. Mondanom sem kell, hogy 10 lépés után már nem volt levegőm, hevesen vert a szívem, és hirtelen mindenem sajogni kezdett. Körülbelül itt kívántam először magam a pokolba, hogy bevállaltam ezt a kis kirándulást.
Miután nagy nehezen felértem, és kifújtam magam, folytattuk a hegymenetet. A csapat elég jól bírta a strapát és Zsolt lendületes tempóját, aki véleményem szerint egy terminátor. Nem elég, hogy Pesttől elvezetett Certovicáig, és még bevállalt egy kétnapos, hat-hat órás hótalpazást, ezenfelül türelmes is volt az olyan hisztis, jajgató, itt fáj, ott fáj túratársakhoz, mint például én.
Szélvihar, köd, Gyömbér
Ahogy haladtunk előre, egyre kisebbek lettek a fák, és egyre jobban kirajzolódott az Alacsony-Tátra főgerince, ami pazar látványt nyújtott. A téli panoráma feltöltött, energiát adott ahhoz, hogy tovább folytassam. A körülmények azonban egyre nehezebbek lettek: a szél viharossá vált, a hegység pedig ködbe borult. Mivel már órákon keresztül csak hótalpaztunk, 600 méter körüli szintemelkedéssel, a szél- és hóvihar csak hab volt a tortán ahhoz, hogy lélekben teljesen összeomoljak a semmi közepén.
Iszonyat boldogság töltött el, amikor nagy nehezen, késő délutánra elértük a szállásunkat, a Stefánika Turistaházat, ami 1728 méteren helyezkedik el. Szerencsére a csoportnak, a vacsorának, az esti jó hangulatnak köszönhetően sikerült feltöltődnöm.
Bár másnap reggelre a nem létező izmaim is fájtak, eltökélten vettem célba az Alacsony-Tátra legmagasabb pontját, a Gyömbért. Az időjárás továbbra sem kedvezett, de a csúcs felé haladva gyönyörű volt, ahogy elő-elő bújtak a köd és a felhők mögül a szomszédos hegységek, még a közeli Chopok is megmutatta magát. Leírhatatlan élményt nyújtott, ahogy a hegyoldalon kicsit megpihenve, közel 2000 méter magasan, már a felhők felett gyönyörködhettem a tájban.
Miután kiélveztem, hogy felértem a Gyömbérre (2043 méter), és teljesítettem a kitűzött célom, elindultam lefelé. Ez számomra lényegesen könnyebb volt, mint a hegymenet, de így is fáradtan, kimerülten értem le a buszunkhoz.
Tény, sok új élmény és impulzus ért ebben a két napban, de nagyon tudtam értékelni, amikor beléptem a lakásom ajtaján. És hogy mit tanultam ebből a két napból? Egyrészt azt, hogy van min javítani, ami a kondimat illeti, másrészt a felesleges hisztik rohadtul ki tudják meríteni az embert.
|
Néhány jó tanács azoknak, akik hótalpas túrára készülnek: – magas szárú bakancs, kamásli, vastag zokni, kesztyű, esőkabát, síruha, meleg sapka, sál az alapfelszerelés részét képezzék. Az sem árt, ha plusz zoknit és kesztyűt is csomagolunk. |
