Utazás

Budapest-Röszke 1,2 milla – miért nem lehet taxit hívni Budapesten?

Aki az elmúlt napokban, hetekben taxival szeretett volna utazni Budapesten, annak nagy szerencsére és jó adag türelemre volt szüksége, mostanában ugyanis úgy tűnik, állandóan szilveszter van: a legtöbb társaság telefonszámát nem vagy csak alig veszik fel, ha mégis sikerül, jellemzően hosszabb idővel ígérik a fuvart, mint korábban. Utánakérdeztünk, mi lehet ennek az oka.

Persze, ismerve a budapesti állapotokat – útfelújítás, fonódó villamos, beszakadó úttest –, nem nehéz kitalálni, hogy a probléma egyik gyökere az, hogy az autók egyszerűen nem tudnak eljutni egyik pontból a másikba.

“Számunkra sem ismeretlen a helyzet, amelynek több összetevője van” – mondta az NLCafé megkeresésére válaszolva Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke. A közlekedési helyzet már hosszabb ideje nagy káoszt okoz Budapesten, amit súlyosbít, ha időnként egy-egy világháborús bombát is találnak. A lényeg, hogy nagy területen növekedett meg a kiszállási idő, amit hirtelen helyzetek is befolyásolhatnak. Metál Zoltán hozzátette, a taxisok életét emellett a nyári szezonban gyakori szabadtéri rendezvények miatt lezárt útvonalak is nehezítik. “A kollégáknak sokszor már a megközelítést is komolyan tervezniük kell, hogy be tudjanak jutni bizonyos címekre. Tervezzük, hogy megkeressük a BKK vezetőségét, hogy a jövőben a hasonló rendezvények tervezésekor gondoljanak a taxis kollégákra is.”

A menekültek áramlása is nehezíti a közlekedést

Metál Zoltán még azt is mondta, hogy a fővárosban nagy létszámban közlekedő menekültek miatt is előfordultak torlódások, útlezárások. Emellett a menekültek érkezésének első hullámában, főleg az első napokban okozott problémát, amikor több útvonalat is lezártak.

Képünk illusztráció (Fotó: MTI)
Képünk illusztráció (Fotó: MTI)

Menekülteket szállító taxisok?

Budapest utcáin arról is beszélnek, hogy a taxihiány oka, hogy a sofőrök a budapesti utasok helyett az osztrák határ felé igyekvő menekülteket szállítják, jellemzően feketén, jóval magasabb összegért.

Egy neve elhallgatását kérő taxist (nevezzük Gábornak) is megkérdeztünk, hogy ő hogyan látja a fenti helyzetet. Az ő tapasztalatai szerint jóval gyakoribb, hogy a taxisok sokszor magánúton fuvaroznak menekülteket. Szerinte nem ritka az sem, hogy Röszkéről Budapestre vagy még tovább, egészen az osztrák határig szállítják a szír, afgán és más országokból érkező, jellemzően Németország felé tartó menekülteket.

“Én magam nem merném ezt kockáztatni, de nézd, taxisok vagyunk, ebből élünk, ezért van aki bevállalja – mondta Gábor. – Ha elmész az M5-ös autópályán Gyál felé, ott az egyik benzinkútnál minden este sorban állnak a taxik. Persze sokan éjszaka csinálják, hogy ne legyen annyira feltűnő, reggelre aztán elfáradnak, és ezért sokszor nincs délelőtt taxi a városban. A rendőrök meg szemet hunynak, mert ők is azt szeretnék, ha minél előbb rendeződne a helyzet.”

Bár az egyes társaságok zászlói alatt közlekedő autók helyzetét lehet követni, Gábor szerint ez viszonylag egyszerűen megkerülhető: ha a taxis kikapcsolja az autó műszerfalán látható táblagépet, már nem látszik, hogy mikor és hova ment a kocsival.

“A sofőrök havonta körülbelü 90-100 ezer forintot fizetnek be a taxitársaságoknak, amit ezen felül keresnek, az a jövedelmük – magyarázta Gábor. – Nem véletlen, hogy több kolléga is a könnyű keresetet választja, mert gondolj bele: egy Röszke-Budapest fuvar óra szerint nagyjából 60 000 forintra jön ki, de a mostani helyzetben, ha négy embert elvisz valaki, nem ritkán 1,2 millió és 1,5 millió forint körüli összeget kér el érte. Így már könnyű kiszámolni, hogy valaki miért választja ezt a megoldást.”

M1: budapesti taxisokkal szövetkeznek az embercsempészek

Fővárosi taxisokkal szövetkeznek az embercsempészek az M1 aktuális csatorna pénteki riportja szerint – adta hírül az MTI 2015. szeptember 11-én.

A csatorna stábja egy fővárosi hipermarket parkolójában készített felvételeket mintegy 50 várakozó taxiról, amelyekkel információik szerint szervezetten viszik Budapest belvárosába az ország déli részéből odafuvarozott menekülteket.

A tudósítás szerint a menekülteteket akár 200-300 euróért, vagyis csaknem 100 ezer forintért viszik el Budapest határáig az embercsempészek, a taxisok pedig fejenként 50-100 euróért viszik őket tovább.

Fotó: MTI/Sóki Tamás
Fotó: MTI/Sóki Tamás

Teljes képtelenség?

“Képtelenségnek gondolom ezt a felvetést – reagált Metál Zoltán. – Persze, van egy bizonyos réteg a taxisok között, aki erre rácuppant, ha szabad így mondani, de ez az összes taxis alig fél százaléka lehet csupán, nem több 80-100 főnél. Eleve, a Büntető Törvénykönyv változásai miatt ma már ez bűncselekménynek számít. A médiában persze lehet ezt látni-hallani, de a rendőrök ismerik az ilyen ügyekben érintett autók rendszámait, szóval én arra számítok, hogy ezek a dolgok gyorsan a helyükre fognak kerülni.”

“Ez csak szóbeszéd, ráadásul teljesen logikátlan – ezt már Bősz Péter a City Taxi managere válaszolta. – Elég csak belegondolni, a budapesti taxik sárgák, könnyen azonosíthatóak. A menekültek pedig nem taxival fognak közlekedni, pláne, hogy taxival csempésztessék át magukat Ausztriába. Elég csak kimenni az M5-ös autópályára és megszámolni, hogy hány polgári autó érkezik és áll meg az első pihenőhelynél és hány taxi.”

“Az elmúlt két évben átalakult szabályozás miatt az taxik száma csökkent a fővárosban, mely általános jelenséggel szemben a City Taxik száma növekedett. A budai oldal közlekedése pedig jóval bonyolultabb és lassabb lett a rengeteg építkezés miatt, ez jelentős mértékben növeli a taxi gépkocsik foglalt helyzetben eltöltött idejét. A fenti okok összefüggése miatt lehet nehezebben taxihozjutni az elmúlt időszakban” – mondta Bősz Péter.

További cikkek a taxizásról az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top