Mert baromi messze van Ausztrália, a kapcsolattartás a szülőhazával kész rémálom, és nagy tervezések előznek meg 1-1 beszélgetést, az emberek, a rendszer és minden, de minden más. És nehéz, sokszor rohadt nehéz, vannak hegyek és vannak völgyek, nagy érzelmi vonatozás ez. Z mondta valamelyik nap, hogy én például a lehető legrosszabb kombó vagyok, azaz maximalista és türelmetlen is, ezért toporzékolok kábé minden este, hogy hát nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy én azt a kis kelenföldi albérletemben még októberben leírtam egy papírra. De minden nappal jobb lesz, és észreveszed, hogy egyre több emléked van, hogy felismer reggel a buszsofőr, hogy az út jó oldalán mész, hogy nem tévedsz el már annyiszor, és igen, észreveszed azt is, hogy érted, amikor thank you helyett annyit kapsz, hogy ta, tudod, mi az a servo és mit jelent az arvo shift. Mindenki mate lesz. Átállsz Ausztráliára.
Ausztrália vs. otthon
Veled együtt állnak át az otthon maradtak is. Nekik sem könnyű, mert lássuk be, valamilyen szinten elveszítettek és ez mindenkit megvisel. Segíteni is sokan próbálnak, na és persze okoskodni is. Na, róluk szól ez a bejegyzés, szóval jöjjön egy rövid válogatás azokból a bölcsességekből, amelyektől felmegy a pulzusom az egekig. Ki kellene lépned a komfortzónádból. Szerinted nem léptem ki eléggé a komfortzónámból azzal, hogy eljöttem egymagam a világ másik végére? Tudom, Új-Zéland messzebb van, mint Ausztrália, de akkor is.
Hát jó hülye voltál, hogy elmentél olyan messzire.
A folytatásért kattints a Grafoterápia caféblogra!
