Utazás

A legszebb karácsonyi vásárok Budapesten

Bármennyire is elfoglaltak vagyunk a munkánkkal, otthoni teendőkkel vagy éppen a karácsonyi ajándékok beszerzésével, szakítsunk időt barátainkra, szeretteinkre. Ennek pedig egyik legjobb módja, ha ellátogatunk velük együtt Budapest legszebb adventi vásáraiba.

Az adventi, karácsonyi vásárok hangulatához semmi sem fogható, s ha éppen nincs lehetőségünk Bécsig elautózni, cseppet sem kell bánkódnunk, hiszen itthon is számos, színvonalas karácsonyi vásár van már novembertől.

Karácsonyi vásár a Vörösmarty téren

November 10-től egészen december 31-ig tart az ország leghíresebb karácsonyi vására a gyönyörű Vörösmarty téren. Ide nem csak a külföldi turisták, de a magyar utazók és a helyiek is szívesen ellátogatnak, évente mintegy 300-400 ezren. Fantasztikus gasztronómiai felhozatal, hiszen a hagyományos kürtős kalácson, sült gesztenyén, hurkán és kolbászon túl számos finomsággal várják még az éhes látogatókat a Vörösmarty-szobor köré települt melegkonyhás pavilonok. De lesznek minőségi kézműves- és iparművészeti portékák és változatos programok a téren felállított színpadon: népzenei, jazz, blues, soul és alternatív zenei koncertek, bábszínház. Gyerekeknek kézműves foglalkozások, gyertyaöntés és gyújtás.

Karácsony a Bazilikánál

A budapesti Szent István téren, a Bazilika előterében meseszép karácsonyi vásárra bukkanhatunk november 24-től egészen január 1-ig. Itt minden van, ami egy mesebeli karácsonyhoz kell: illatok, ízek, fények és hangulat. A tér megtelik csilingelő zenével, a Bazilika különleges fényárban úszik, és finom melengető ételek közül válogathatunk. Gyerekeknek ingyen korcsolyapálya, kézműves foglalkozások, flash-mob, meglepetéskoncertek és kulturális programok. Jó lesz ide is eljönni!

#adventivasar #szentistvanbazilika #budapestwinter #budapestbynight

14 Likes, 3 Comments - Ifj Péter Fejes (@fejespetya) on Instagram: "#adventivasar #szentistvanbazilika #budapestwinter #budapestbynight"

Hegyvidéki karácsony

December 2-ától nyit idén is a budapesti 12. kerület, a Hegyvidék szerethető karácsonyi vására. Magyar iparművészek, kézművesek termékeivel: ruhák, ékszerek, kerámiák, kiegészítők és design tárgyak mellett ingyenes kulturális programokkal is várják az ide látogatókat. Bábszínház, koncertek, kézműves foglalkozások, betlehemes játékok és hétvégente közös gyertyagyújtás is lesz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top