nlc.hu
Utazás
Szkopje, az elrontott város, ahol békére leltünk

Szkopje, az elrontott város, ahol békére leltünk

Elvettek tőle egy csomó mindent, ami a Balkánban jó, hogy a helyére eurogagyit erőltessenek, de a helyiek csak azért is jól érzik magukat. A belvárosban közbeszerzéshorror, azon kívül csodálatos piacok, nyomor, csevap, a világ legtájékozottabb fodrásza és az igazi, háborítatlan multikulti. Képek a macedón fővárosból.

Azt hittem, azzal kezdem majd ezt a cikket, hogy Szkopje a legfurább, legabszurdabb, esztétikailag a leglehangolóbb, vendégszeretet ügyében viszont éppen az egyik legszerethetőbb város, ahol valaha jártam. (Jó, végül csak ezzel kezdtem ezt a cikket.) Az első dolog azonban, ami kikívánkozik, hogy Szkopje épülő-szépülő (haha!) belvárosában, különösen a híres Kőhíd közelében egy perc nyugtuk sincs a nőknek,

egy bolond, sárga pólós bácsi ugyanis mindegyikhez odamegy, úgy tesz, mintha pacsit akarna adni, de inkább gyorsan összenyálazza őket, és elfut.

Fotók: Neményi Márton

A nők pasijainak sincs egy perc nyugtuk sem, mert fizikailag meg kell védeniük őket az agresszív, de a fentieken kívül ártalmatlan bácsitól. A helyzet persze nemcsak a szegény bolondról és a teljesen bizarr helyzetről szól, hanem a macedóniai szociális ellátórendszerről (és hálóról) is: három napig folyamatosan szembejött, és némi hadonászáson kívül senki nem tett semmit.

Szóval: Szkopje a legfurább, legabszurdabb… na jó, ezt már megbeszéltük, inkább mutatom. Így néz ki most a belváros:

Joggal gyanakodhat az olvasó, hogy direkt komponáltam építési területet a fotóba, meg eleve egy csúnyább részt ragadtam ki, mert mittudomén, le akarom járatni a várost, de nem, a helyzet az, hogy Szkopje ilyen és kész. Az építési területekről meg annyit, hogy egyrészt azok többsége mintha már nem is épülne, hanem egy ponton egyszerűen úgy hagyták volna őket, másrészt annyi van, hogy a belvárosban lehetetlen olyan fotót készíteni, amin nem lóg be legalább egy.

Az egész jelenség leírható egy Magyarországon is ismerős szóval/jelenséggel:

közbeszerzés!

Macedónia népén ugyanis több mint egy évtizedig még a magyarnál is korruptabb és pofátlanabbul lopó kormány tespedt (vezetőjük és magyar kollégája nagy haverok amúgy, mindegy, hagyjuk is), ennek konkrét, fizikai megtestesülése pedig a Skopje 2014 nevű nagyívű építészeti, városképformáló és nemzettudat-erősítő projekt, amely annyira jól sikerült, hogy nincs egy épület, amely illene a mellette álló épületekhez – vagy ha mégis, a helyzet annál rosszabb. Eközben a városból kimaradt a kulturális negyed, az indokolatlan, a kommunista lendületet is felülmúlni igyekvő monumentalitás valahogy felzabálta ezt is, akárcsak Szkopje korzózós, a szabad ég alatt mulatós balkáni jellegét. Utóbbiból legfeljebb a kóbor macskák és az árnyékokban szanaszét heverő kutyák maradtak. Az első jelző, ami az eszünkbe jutott, nem a csúnya, a fura vagy a béna, hanem ez:

jóvátehetetlen.

A 444 erről már leírta, amit le lehetett, ha valakit bővebben érdekel, ide kattintson, a lényeg: az egész olyan lett, mintha fogták volna a kortárs álklasszicizáló, kamuantik, túltolt népi-nemzeti giccset (ez szintén ismerős itthon, lásd Nemzeti Színház), és copy-paste mozdulatokkal szétterítették volna a Vardar folyó partján, kilométereken keresztül. Tavaly le is váltották az egész politikusbagázst, az új, szocdem kormány pedig kész felüdülés minden helyi szerint, akivel csak beszéltünk erről – igaz, valószínűleg ezért is álltak le az építkezések.

Megnézem
Összes kép (6)

A linkelt cikk egyébként nem éppen igazságos, a macedón főváros nem a világ legrondábbja, vagyis csak akkor az, ha minden város egyenlő a belvárosával. Szkopje azonban nagyobb és szerencsére sokkal több ennél, és bár nagyon sok minden hiányzik belőle, amit egy balkáni várostól (el)várnánk, napokig itt lébecolni mégis egészen különleges, néhol magával ragadó élmény, és van, amit mi, a sokkal fejlettebb (haha!) országunkban megtanulhatnánk tőlük.

Szkopjéről azt azért szokás tudni, hogy Macedónia fő- és legnagyobb városa: félmillióan lakják, szép, szellős elosztásban, kivéve a nyomortelepet és a hatalmas, brutalista panelrengeteget. Ennél többet kevesen tudnak a helyről, főleg, ha a magyar interneten múlik.

Szkopjére ráguglizva ugyanis nem sorakoznak az ilyenkor szokásos címek: nincs „kihagyhatatlan élmény”, nem derül ki, hogy „titkos Paradicsom” lenne, nincsenek híres bulihelyek, éttermek, kocsmák (vagy éppen nem híresek, de az utazóblogok szerint felfedezésre érdemesek), nem Mekkája a hipsztereknek, fashionistáknak és hippiknek, nem virul a hiphop, a ska-punk és a grindcore, sem semmilyen más szubkultúra.

Hogy akkor mi van itt? Lássuk! (Szó szerint.)

Szobrok

Rengeteg a szobor, a jobbak szocreál maradványok (mármint 1963 után, ekkor ugyanis az egész várost letarolta egy földrengés), a rosszabbak giccsesek, a már említett álantik stílusban.

„A világtörténelem első selfie stickje” – Chripkó Lili

A Szkopje-projekt felelősei nyilván ezzel is kompenzálták az ország nyomorult nemzetközi píárját: miközben igyekeznek történelmi hősöket találni (a monumentális szoborként a főtérre szigorúan tekintő Nagy Sándor a leghíresebb pályázó, csak sajnos Macedóniához mérsékelt köze volt), már az ország neve sem stimmel, konkrétan a görögök (közülük is az „igazi” makedónok) annyira megsértődtek rajta, hogy a NATO- és az EU-csatlakozást is folyamatosan vétózzák. Az ország neve éppen ezért hamarosan Új-Macedónia lesz, így talán hagyják majd őket élni.

A bazár

A város legjobb része egyértelműen a középkori, kis túlzással érintetlenül megmaradt (még a földrengés sem volt képes lerombolni), főleg muszlimok lakta és működtette bazárja. No-go zónáról szó sincs, hangulatos, pörgő, fél óra alatt besétálható, de annál izgalmasabb negyed ez, rengeteg estélyi- és esküvőiruha-szalonnal, borbéllyal, fodrásszal, kasza- és lapátkészítővel és biszbaszárussal.

Megnézem
Összes kép (12)

A kajáldák közül több az autentikus hely, mint a turisták lehúzására szakosodott, ha jól választunk, két ember lazán jóllakik csevappal, ajvárral és üdítővel átszámítva 2500 forintból.

Itt találkoztunk például Sabóval, a német–macedón fodrásszal, aki zseniálisan tört angolsággal mutatta meg, mennyire penge külpolitikából, megtudtuk például, hogy:

  • Viktor Orbán no good!
  • Vlagyimir Putyin businessman!
  • EU no good! Too many rules!
  • But Angela Merkel good! Strong woman!
  • Germany also good! Mercedes good! Volkswagen good! Opel good!

Miután megtudtunk mindent Európáról, amit csak tudni lehet, kezdett összeállni Szkopje valódi tragédiája: a politikusok európai országot szeretnének látni maguk alatt, lakói viszont csodásan, és amennyire láttuk, őszintén gondtalanul élik a nagyon balkáni életüket. A kettő közötti feszültség szó szerint látványos.

Multikulti

Nemcsak a bazár és az ottani muszlimok miatt, hanem egyébként is: Szkopje iskolapéldája és állatorvosi lova a politikusok által egyszerre halottnak nyilvánított és rettegett multikultinak. Jelentjük: nagyon is él, mit több, lehet ezt természetesen és jól is csinálni.

Itt ugyanis egy-egy szűk utca választja el egymástól az albánok, arabok és macedónok működtette csodálatos trashpiacot, a belvárost, a bazárt, a cigánytelepet és a helyi Rózsadombot, ez pedig semmiféle feszültséget nem okoz: a városban mindenhol hallani az imára hívó müezzineket, szervesen simul az Allahu Akbar Rihannára és Nicki Minajra, az arab árusok és kávézósok ilyenkor azért lehalkítják a rádiót, a többiek hagyják, jól van az úgy.

Megnézem
Összes kép (10)

Szegénység van, problémák vannak, de a nagyon eltérő helyzetű társadalmi rétegek folyamatosan érintkeznek. Az Audi szépen megvárja, amíg lekanyarodik a főútról a cigányok lovas kocsija, a kocsmákban egymás mellett isznak a macsó bizniszmenek és a deszkás leszbikusok, a felső-középkategóriás étterem pincére pedig rutinos mozdulatokkal, indulat nélkül taszigálja (és néha rugdossa) arrébb a rámenős lufiárus utcagyerekeket.

A Matka-kanyon

Plusz a tó benne. Fél óra busz (csúcsidőben rémálom), ugyanennyi cammogás a bedugult turistabuszok és autók közt, de megéri. Ezt inkább mutatjuk.

Megnézem
Összes kép (10)

Béke

A fentiekkel együtt és azok ellenére: egy ideges szót nem hallottunk, egy elhúzott szájat nem láttunk. Szkopjében olyan békét találtunk (a városban, végül pedig egy kicsit magunkban is), amilyenhez a mediterrán turistaparadicsomokban sem volt szerencsénk. Nem erőltetett, vendéglátós jópofizás ez, hanem természetes jókedv. Segít a rengeteg fa, az ugyanennyi árnyék, a hatalmas, csatornákkal átszőtt (a pestinél ugyan kisebb, de közösségi térként és bulihelyként sokkal jobban működő) városliget és az, hogy a helyiek jóval egészségesebb és közvetlenebb kapcsolatot ápolnak az amúgy sekély és fura színű Vardar folyóval, mint mi a Dunával: kocogók kerülgetik a biciklistákat és viszont, az utak leosztása ugyan nem tisztázott (sávokról ne is álmodjuk), de mindenki ösztönösen megoldja.

Készüljünk arra, hogy sok török cájt kell meginnunk a piacon, főleg, ha haverkodunk az árusokkal, akik szeretik fitogtatni a hatalmukat azzal, hogy egzecíroztatják a zseniális higanymozgással lavírozó teahordó kamaszfiúkat. Készüljünk még arra is, hogy az első kérdés mindig az lesz, honnan jöttél, ahogy a reakció is mindig ugyanaz lesz, amikor meghallják, hogy Magyarország:

Oh. Madzsar. Good.

Angolul mindenki boldogul, útvonalat bárkitől bátran kérdezhetünk (csak arra készüljünk, hogy minden választ öt-tíz perc heves vita előz meg az ügy érdekében véletlenszerűen összeverődött társaságokban), a pénzünk jó eséllyel kitart, és úgy általában: ha tudjuk kezelni a balkáni tempót

(értsd: elindulsz, semmi sem úgy lesz, de végül csak megoldod valahogy, ha meg nem, hát akkor is lesz valami),

akkor Szkopjét mindenképpen ki kell próbálni.

Nem a vadkeletre érkezel majd, nem Kusturica-filmbe, nem a Közel-Keletre és nem is egy Európához felzárkózó, de azért még bőven balkáni világvárosba, hanem ezek mindegyikébe egyszerre. A város pedig még annál is furcsább és érdekesebb, mint a fenti jelzők összesen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.