nlc.hu
Utazás
Két nemzetközi díjat is nyert A Viszkis című film

Két nemzetközi díjat is nyert A Viszkis című film

Antal Nimród filmje a szakmai és az ifjúsági zsűri elismerését is megkapta a bűnügyi filmek nemzetközi fesztiválján Belgiumban.

A magyar alkotás elnyerte A zsűri kedvence (Coup de Coeur) díjat és az ifjúsági zsűri díját is Liège-ben – írja az MTI. A belga nagyvárosban a hétvégén véget ért seregszemle 12. alkalommal vonultatta fel a legújabb és legizgalmasabb krimiket. Antal Nimród alkotása Ambrus Attila életét dolgozza fel.

A Magyar Nemzeti Filmalap közleményében azt írja, hogy A Viszkis című filmre a hazai mozikban több mint 330 ezren váltottak jegyet. A székely származású budapesti bankrablót a magyar rendőrség hat éven keresztül nem tudta elkapni. 13 évig tartó börtönbüntetése alatt szakmát tanult, majd új életet kezdett, ma saját kerámiamárkájából él.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top