nlc.hu
Utazás
Egymással szemben, pár száz méterre állt meg két vonat Zalában

Egymással szemben, pár száz méterre állt meg két vonat Zalában

A MÁV szerint az utasok nem voltak veszélyben.

Engedély nélkül indítottak el egy vonatot Zalaegerszegről, a szemből érkező szerelvénnyel együtt azonban biztonságos távolságra megálltak egymástól – közölte a MÁV Kommunikációs Igazgatósága kedden.

A közlekedési társaság a zalatajkiado.hu információját megerősítve közölte, hogy vasárnap, nem sokkal 22 óra előtt, Zalaegerszegről engedély nélkül indították el a Zalaszentivánig közlekedő személyvonatot.

Haladása közben a vonat több váltót megrongált. A biztosítóberendezés megfelelően működött, így a hibát érzékelve az ellenkező irányból érkező Göcsej Intercity részére megtiltotta a továbbhaladást az állomásra. A két vonat egymástól 500 méter távolságban, biztonságosan megállt.

A két szerelvényen utazó 30-35 utas nem volt veszélyben. A helyzet tisztázását követően, fél óra elteltével érkezett meg az állomásra az intercity.

A megrongálódott váltókat hétfőn éjjel, fél kettő előtt helyreállították. A MÁV most szakértők bevonásával vizsgálja az esetet.

Képünk illusztráció (MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top