Utazás

Felmondtak, eladták a házukat, és világ körüli útra vitték a gyerekeiket

Egy fokvárosi házaspár úgy döntött, ideje kitörni a hétköznapok unalmas mókuskerekéből, és megmutatni gyermekeiknek, hogy az élet sokkal többről szól, mint a 9-től 5-ig tartó napi robotról.

Andre és felesége, Becky Londonban ismerkedtek meg egymással, majd 2007-ben a dél-afrikai Fokvárosban telepedtek le. Andre egy pénzügyi cég részvénykereskedő munkatársa lett, Becky pedig az egészségügyben, asszisztensnőként helyezkedett el. Közben két gyermekük született, Rico és Tiana-Mae.

Viszont 2 évvel ezelőtt, 45 éves korában Andre egyre inkább azt érezte, hogy kezd kiégni a hétköznapok rutinjában, és szeretné, ha a gyerekei az átlagosnál izgalmasabb életet élhetnének, ami többről szól, mint a napi rutinról. Ekkor döntöttek úgy a szülők, hogy belevágnak a nagy kalandba, és világ körüli útra indulnak, melynek megtervezése egy teljes évet vett igénybe. Az ingóságaikat egy raktárba zárták, eladták a családi házat, mindketten felmondtak a munkahelyükön, végül a 12 éves Ricót és a 10 éves Tiana-Mae-t kivették az iskolából.

A család 2018 karácsonyát már Tokióban töltötte, majd 10 hónapon keresztül voltak úton Ázsiában és Dél-Amerikában, összesen tizenhárom országot látogattak meg, köztük Japánt, Thaiföldet, Vietnámot, Kolumbiát, Perut, Bolíviát és Ecuadort.

A család végül idén október 29-én, Costa Ricából tért haza Fokvárosba. Az utazásaikra 65 ezer fontot (kb. 25 millió forintot) költöttek. Elmondásuk szerint az út igencsak küzdelmes volt, de megérte, mert minden pillanatát nagyon élvezték. Most egy albérletben laknak, és a szülők épp munkát keresnek maguknak.

Via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése