nlc.hu
Utazás
Rosszul lett az utas a repülőn, amikor meglátta, hogy mit adnak enni

Rosszul lett az utas a repülőn, amikor meglátta, hogy mit adnak enni

A repülőkön felszolgált étel nem a gasztronómia csúcsa, de amit az egyik fapadoson felszolgáltak, az még élelmiszernek is nehezen nevezhető.

A brit Dean Willis közel kétezer forintot fizetett a Jet2 fapados légitársaság egyik járatán egy sajtos melegszendvicsért. Az étel a menükártya leírása szerint „háromféle válogatott sajtot, egy kevés lilahagymát és grillezett paradicsomot tartalmaz” – írja a The Sun brit bulvárlap.

Willis éhes volt, az étlapon szereplő fotó pedig egészen ínycsiklandóan ábrázolja a szendvicset, így a férfi alaposan meglepődött, amikor nem egészen azt kapta, mint amire számított. 

Persze, az ételfotók és a valóság viszonyát már többen megénekelték, a legemlékezetesebben talán Michael Douglas tette az Összeomlás című thriller egyik jelenetében (az alábbi videón 3.30-tól). 

Hasonlót érezhetett Willis is, amikor megkapta a szendvicsét, az ugyanis úgy nézett ki, mintha legalábbis felrobbant volna a sütőben, hogy ennél grafikusabb módon ne írjuk körül a látványt. A férfi mindenesetre egymás alá szerkesztette az étlapon látható fotót és azt, amit ő maga készített az ételről, majd a kész alkotást feltöltötte közösségi oldalára.

Felül: amire Willis számított, alul pedig a valóság (Fotó: Dean Willis)

A reagálók között akadt olyan, akit használt pelenkára emlékeztetett a sajtos szendvics, valaki pedig azt kérdezte, hogy az előző járaton leejtették-e a szendvicset – utazó magasságból. 

Fincsi, mi? (Fotó: Getty Images)

„Az utasaink általában pozitív visszajelzéseket adnak a szendvicseinkről, ezért most meglepődve láttuk ezt – nyilatkozta a The Sunnak a Jet2 szóvivője. – Ha Dean szeretne kapcsolatba lépni az ügyfélszolgálatunkkal, szívesen megbeszélnénk vele az esetet.”

A szóvivő nyilatkozata ellenére már tavaly is előfordult egy hasonló eset, amikor egy Andrew Hutchison nevű férfit borzasztott el a Jet2 sajtos szendvicse. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top