Emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban a múlt héten is, jelezve, hogy romlik a munkaerőpiaci helyzet az új koronavírussal fertőzöttek számának megugrása és a nyomott kereslet következtében. A washingtoni munkaügyi minisztérium csütörtökön közölte, hogy a szezonálisan kiigazított adatok szerint az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma 1 millió 434 ezer volt a július 25-én zárult héten, 12 ezerrel haladja meg az egy héttel korábban mért 1 millió 422 ezret. Elemzők ennél rosszabb adatot, 1 millió 450 ezres számot vártak. Az előző heti, július 18-cal végződő hétről szóló jelentéssel tizenöt hétig tartó trend szakadt meg, ugyanis a március 26-tal zárult hét óta először számoltak be emelkedésről.
Miután a koronavírus-járvány és az annak megfékezését célzó intézkedések miatt szinte teljesen leállt az amerikai gazdaság, március harmadik hetében példátlan méretű elbocsátási hullám indult. Egy hét múlva több mint 6,86 millión tetőzött az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma, amely aztán folyamatosan csökkent, de aggasztóan magas, jóval az egymillió fölötti szinten maradt. A segélykérelmek számát mérő négyhetes mozgóátlag 6500-zal, 1 millió 368 ezer 600-ra kúszott fel a július 25-én zárult héten. Tavaly ilyenkor még 213 ezer 750-en állt a mozgóátlag. (A mozgóátlag az a mutató, amely segít kiszűrni az ideiglenes, egyszeri hatásokat.) A tartósan munkanélküli segélyt kérők száma a július 18-ával végződött héten 867 ezerrel, 17 millió 18 ezerre emelkedett. Elemzők sokkal jobb adatra számítottak, 16,2 milliós számot vártak.
A tartósan munkanélküli segélyt kérők számát mérő négyhetes mozgóátlag 435 ezer 500-zal, 17 millió 58 ezer 250-re süllyedt. Ez még mindig több mint tízszerese az egy évvel korábbi 1,69 milliós számnak.
A járvány megfékezését célzó intézkedések lazítása után újra emelkedni kezdett a fertőzöttek száma, a leginkább sújtott régiókban, az ország déli és nyugati részén egyes helyeken a hatóságok újra elrendelték a nem létfontosságú vállalatok tevékenységének felfüggesztését vagy éppen elhalasztották az újranyitást. Így elindult az elbocsátások második hulláma, ami a kereslet csökkenésének következménye. Az amerikai gazdaság februárban süllyedt recesszióba. Az Egyesült Államok bruttó hazai terméke 5,0 százalékos évesített ütemben csökkent az első negyedévben, a második negyedévben pedig 32,9 százalékkal. A 2007-2009-es pénzügyi és gazdasági válság idején, amikor 8,7 millió álláshely szűnt meg, 665 ezren tetőzött az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők heti száma.