nlc.hu
Utazás

Szlovákia elfogadja a magyar védettségi igazolványt

Szlovákia is elfogadja a magyar védettségi igazolványokat

Északi szomszédunk azokat is tárt karokkal várja, akiket orosz vagy kínai vakcinával oltottak.

Martin Klus szlovák külügyminiszter bejelentése szerint Szlovákia el fogja ismerni a magyar védettségi igazolványokat, beleértve azoknak a védettségi kártyáját is, akiket Szputnyik V vagy Sinopharm vakcinával oltottak – írja az MTI alapján a Telex.

Híd Pozsonyban (fotó: Pixabay)

Híd Pozsonyban (Fotó: Pixabay)

Szlovákia a hírt már jelezte Magyarország felé is. Ivan Korčok szlovák külügyminiszter szerint az orosz vakcinát minden külföldi ország esetében el fogják fogadni, már csak amiatt is, mert már Szlovákia is megkezdte az oltást a Szputnyik V-vel. Pozsony már jóváhagyta a 12-15 éves korosztály oltását is, amit a napokban terveznek megkezdeni. Szlovákia és Magyarország már május végén jelezte, hogy megállapodást terveznek egymás védettségi igazolványának elfogadásáról, és csak a részletkérdésekről kell még megállapodni. Úgy fest, ez egy hét alatt sikerrel zárult. Szlovákiában május végén véget ért a kijárási tilalom, a kormány pedig megszüntette a járványügyi veszélyhelyzetet is.

Mire jó még a magyar védettségi igazolvány?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top