nlc.hu
Utazás
Az EP megszavazta az uniós védettségi igazolványt

Szavaztak az uniós igazolványról, a keleti vakcinákkal körülményes lehet utazni

Többség dönt, így volt az Európai Parlament szavazásánál is, ami az egységes védettségi igazolványról szólt.

Az Európai Parlament nagy többséggel, 546 igen, 93 nem és 51 tartózkodás mellett fogadta el a védettségi igazolványt, amivel a tervek szerint július 1-jétől lehet majd szabadon utazni az Európai Unión belül, és a Telex cikke szerint a Fidesz és  a Jobbik képviselői is megszavazták a vonatkozó jogszabályjavaslatot.

A tervek szerint július 1-jétől lehet majd szabadon utazni az Európai Unión belül az egységes védettségi igazolvánnyal, amit nemcsak védőoltással, de negatív PCR-teszttel vagy antigén-gyorstesztttel is ki lehet majd váltani, vagy egy orvosi igazolással, ami kimondja, hogy az adott személy átesett a víruson. 

Ami viszont sok itthon beoltott embernek hátrányt jelenthet, az az, hogy a tagállamoknak viszont csak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által engedélyezett vakcinákkal oltottakat kell beengedniük kötelezően, vagyis így ha valakit az orosz Szputnyik V-vel vagy a Sinopharm oltóanyagával oltottak be, annak jelen állás szerint egy negatív koronavírustesztre vagy egy orvosi igazolásra is szüksége lesz a beutazáshoz az EU legtöbb részén.

Mindeközben tizenháromra nőtt azoknak az országoknak a száma, amelyekkel megállapodás született az oltási, illetve védettségi igazolványok kölcsönös elismeréséről, valamint egymás állampolgárainak beengedéséről: Szlovákia a legújabb ország ezen a listán, mellette szerepel még Bahrein, Ciprus, Csehország, Észak-Macedónia, Grúzia, Horvátország, Moldova, Mongólia, Montenegró, Szerbia, Szlovénia és Törökország.

Még több hír a védettségi igazolványokól:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top