nlc.hu
Utazás

Pénzjutalom oltásért

Pénzjutalmat ajánl a fiataloknak Görögország az első oltásért

52 ezer forintnyi euró jár érte.
Pénzjutalmat ajánl a fiataloknak Görögország az első oltásért

Görögország 150 euró (52 ezer forint) pénzjutalmat kínál a fiataloknak azért, hogy beoltassák magukat a koronavírus elleni vakcina legalább első dózisával – jelentette be Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök hétfőn Athénban.

Az ajánlat 940 ezer 18 és 25 év közötti fiatalra terjed ki. A görög kormány 141 millió eurót (50 milliárd forint) különített el erre a célra.

A kormányzat célkitűzése szerint a 11 millió lakosú országban július végéig a lakosság csaknem 60 százalékát be akarják oltani.

Az úgynevezett szabadságkártyát, amelyre a pénzjutalmat átutalják, egyfajta köszönetnek szánják a fiatalok járvány alatt tanúsított türelméért. Mindez egyben pénzügyi ösztönző is, hogy több fiatal immunizálja magát.

A kártyára átutalt összeget szállodai foglalásra, komp- és repülőjegyekre, illetve koncertekre és múzeumi belépődíjakra lehet elkölteni.

Lehet, hogy a fiatalok azt gondolják, nem kapják el a koronavírust, és ha meg is betegednek, akkor sem súlyosan. Ugyanakkor vírushordozók lehetnek és lehetővé teszik ezáltal a kór terjedését – mondta Micotákisz.

Görögországban a járvány kitörése óta 420 905 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 12 655-en hunytak el a kórban.

(MTI)

(Kiemelt kép: AFP)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top