Szombaton már csak 42 kilométer volt hátra a Tour de France nyitószakaszából, amikor egy esőkabátos néző az érkező mezőnynek háttal állva egy táblát tartott az út fölé, az egyik versenyző sajnos nagy sebességgel nekiment a táblának, és nemcsak ő esett el emiatt, hanem sokan mások is, akik mögötte haladtak. A Telex cikke szerint a balesetben több kerékpár váza eltört, sokan megsérültek, és bukás miatt Jasha Sütterlinnek és Marc Solernek fel kellett adnia a versenyt.
A nő a tömeges bukás után elhagyta a helyszínt, a finistére-i csendőrség pedig szemtanúk segítségét is kérték, hogy a nyomára bukkanjanak. A francia állampolgárságú nőt szerdán 14 óra körül tartóztatták le, és gondatlanságból elkövetett, három hónapot meg nem haladó munkaképtelenséggel járó sérülés okozása miatt indult ellene eljárás.
Az RTL szerint 1500 eurós pénzbírságra számíthat, de ha Soler vagy Sütterlin külön keresetet indít ellene, akkor szigorúbb büntetésre is számíthat. Soler már utalt arra, hogy esetleg beperelheti őt. „Nem tudom, mit fogok tenni, azon gondolkodom, hogy beperelem a nézőt, mert tönkre tette az egész Tourt, nagyon dühös vagyok” – nyilatkozta a spanyol sajtónak.
Kapcsolódó cikkek:
- Feltartóztatta és lelökte a biciklijéről a Tour de France bajnokát egy rendőr
- „Vér mindenhol, törött bringák tömkelege” – tömeges bukás egy balatoni kerékpárversenyen, rengeteg sérült