– Melyik a legmagasabb hegycsúcs nálatok? – kérdi lengyel útitársunk.
– A Kékes. 1014 méter. A Mátrában van – válaszoljuk.
– És van ott sípálya?
– Ott is. És közel hozzá Mátraszentistvánban. Sípark a neve.
– Sípark? – kérdi élcelődve. – És hány kilométernyi pálya van ott?
– 4.
– Sípark és 4?
– Aha.
Tovább ironizál. De országot vált.
– Jó, hát ilyen, mint itt, nálunk sincs. De adnak forró sört.
A forró sör igaz, Lengyelországban pedig tényleg több a sípályák hossza kilométerben, mint Magyarországon, noha a mátraszentistvánit még onnan sem kell kinevetni, sőt! A fentebbi beszélgetés Schladmingban esett meg a március 15-i hosszú hétvégén, mikor is rengeteg magyar ment Ausztriába síelni – a rendszámokat tekintve viszont nagyjából ugyanannyi lengyel jöhetett, márpedig nekik ez hosszabb autóút. A következtetés egyszerű: ha 2-3-4 napot akarunk síelni, akkor lengyelként és magyarként is Ausztriába indulunk, mert ott fixen van még márciusban és áprilisban is hó, és a pályák is hosszabbak az átlag magyar és lengyelországi pályáknál.
A 4 Berge Ski Schladming, avagy a Schladming 4 hegy síközpont Hochwurzen, Planai, Hauser Kaibling és Reiteralm pályáit jelenti. Az infrastruktúra (értsd: felvonók, parkolók, hütték elrendezése) átgondolt, a felvonók gyorsak, a nagy sor is hamar elvész. A pályák szélesek (összesen 123 kilométer, ebből 46 kék, 68 piros, 9 fekete), a tömeg eloszlik rajtuk. Ismerünk olyan embert, aki 6 éves kora ott síel, és az életben nem járt másik pályarendszeren. Most 38 éves, és még mindig nem unja a helyszínt.
A Dachstein a sípálya felől nézve / Fotó: Karl Steinegger
Ausztriába éppen visszatért a tél, az Alpokban több helyen is havazik, ebből Schladming sem maradt ki. Ottjártunkkor 6-8 Celsius fokot mutatott a hőmérő napközben, de csak a pályák alsó 300 méterén, közvetlen a völgy felett volt kásás, vizes hóval borítva a pálya, fentebb minden ideális volt a síeléshez. Ez a cikk azonban nemcsak arról szól, hogy milyen Schladmingban síelni, hanem arról is, hogy mit lehet a pályán enni – mivel a kínálat és a színvonal elüt az átlag osztrák pályahüttékétől.
Vágott marha
„Szánkózni? Én nem szeretek szánkózni!” – jelentette ki útitársunk, és alig 60 perccel később, miután ramsaui szállásunkról elértünk Hochwürzenre, majd a kabinos lifttel felmentünk a hegyre, ugyanezt motyogta. Pedig akkor épp egy 7 kilométeres, éjszakai, megfelelően széles és kivilágított szánkópálya tetején álltunk, ahonnan le is kellett jönni. Elsőre még ijesztőnek tűnik a gyorsulás, és sűrűn nyomódik a hóba a lábfék, de 500 méter után már nő a bátorság, és vele együtt a sebesség – irtó vagánynak érezzük magunkat, de abban a pillanatban görbül a szánk, amikor elsuhan mellettünk egy tizenéves. A pálya még sílécen is hosszú lenne, megállókkal együtt akár fél óra lemenni, megállni viszont érdemes, mert az éjszakában elénk táruló völgy kivilágított falvai, házai, templomai szokatlan és szép látképet nyújtanak. A pálya alján hütték és aprés skik sora – akkor éppen lehetett mulatni, maszkot nem kellett hordani, de mostanra az emelkedő koronavírusos esetszámok miatt változott a szabályozás Ausztriában, és csak asztalnál nem kell maszkot viselni. Ezen a ponton át is térünk az ételekre. Már említettük, hogy mert Shcladming, és a pályarendszer hüttéi egyes esetekben túlmutatnak az átlagos osztrák, alpesi hüttéken. Értsük ezt úgy, hogy a frittatensuppe alapja nem leveskockás ipari főzés, hanem tényleg csontból főtt, redukált leves.
A Tauern Alm az első vacsoránk helyszíne: egyik része aprés ski, a másik része túlcsorduló étlappal működő étterem. Kutatni kell, de a gyerekmenün túl (ami a fentebb említett frittaten suppe és mini schnitzel, azaz kis adag rántott hús) már változatos a kép: van például alpesi marha húsából készített tatár – noha sima nyers hús alapú előételről van szó, a fogás azonnal ismerteti a konyha látásmódját: a hús ugyanis nem darálva, hanem apróra vágva érkezik, így nem pürés a már tojással bekevert tatár, és jóval finomabb is, mint a darált változat.
A folytatás az előételhez méltó: az egészséges ételeket hajtó (síelünk, hagyjuk már a salátákat és a főtt répát) asztaltársak könnyed vacsorákat esznek, a salátát (állítólag finomak, küllemre tényleg szépek) Almdudler lighttal öntik le, miközben stájer módra húzott käsespätzle (ha nagyon leegyszerűsítem: sajtos nokedli) is van helyette. A stájer spätzle a sajtban különbözik az átlagos osztráktól: itt ugyanis pusztító, érlelt kéksajttal sütik össze a tésztát, ami jóval karakteresebb és testesebb végeredményt hoz. „Nehéz vacsora volt, valamit csak iszunk” – jegyzi meg a lengyel útitárs, szavai értő fülekre találnak: a pincér zirben snapszot hoz, ami cirbolyafenyőből készült, eredendően karintai tömény, aminek egyesek szerint szaunaillata van. Az osztrák gyógyszerként gondol rá – mint a magyar az Unicumra.
Lőtt szarvas
Másnap reggeli után közvetlen a pályára megyünk. A nap süt, az idő meleg, a síelős fórumokhoz hasonlóan mi is azt írjuk: tökéletes síidő, miközben az idő strandoláshoz is perfekt. A pályákra nem térünk ki külön, csak annyit jegyzünk meg, hogy pont olyan jó csúszni rajtuk, mint amilyen az időjárás.
A napi program része egy síjóga gyakorlatsor, ami annyit takar, hogy síbakancsban és síruhában kell hasonlóan nyújtani, mint ezek nélkül – a bakancsban dülöngélve mindez inkább szórakoztató, mint hasznos, pár kenésnyi (vagy egy szekérderéknyi) lóbalzsammal többet érünk.
Fotó: Karl Steinegger
A síjóga után síelés, majd ebéd a Schnepf’n Almban, ami talán a legjobb hütte a pályarendszeren. Besétálva végigmérjük az asztalokon lévő ételeket: a schnitzel nem úgy fest, mintha valami mirelit zsákból dobták volna az olajba, a sima húslevesen is zsírcseppek úsznak – illata, mintha csontból főzték volna.
Az asztalhoz krémlevest hoznak, rajta pirított magok, némi speck és torma. Az étlapon a szarvas steak a kiemelt tétel, a húst a környéken elejtett állatból vágták ki. Köretnek szalonnában sütött aszalt szilvát, krokettet, és enyhén köményes káposztát adnak. Érthetetlen, egyes útitársak miért szavaznak a virslire az ebédnél, mikor helyette ez is van.
Fotó: Karl Steinegger
Desszertnek császármorzsát hoznak. Itt keverték a tésztáját a konyhán, nem a szokásos előkészített mirelit. Nagy szó ez egy hüttében, a tálalás is elüt az átlagtól.
Fotó: Karl Steinegger
Volt még egy beígért sütizés délutánra. De szerencsére elmaradt.
Darált bárány és palacsinta
A menet ugyanaz, mint előző nap: reggeli, és irány a sípálya. Újabb, eddig ismeretlen lejtőkön csúszunk, az idő még mindig napos, a pályákon elviselhető mennyiségű ember. Az étel újfent főszerepet játszik, előre bejelentik, hogy nincs mese, ma bárány lesz. Gerincet, combot vizionálunk, mielőtt megérkezünk a közel 2000 méter magasan álló Krummholzhüttébe, de közlik, hogy nem egész húst adnak, bárányból készített kolbászuk van. Fehér kolbász, bajor vonal, vékony szálú, nincs erős bárány íze, tán az is megbirkózna vele, aki valami zsigeri finnyáskodás miatt nem eszik bárányhúst. Az étlap ezen túl a szokásos, csak a császármorzsa lóg ki, ugyanis a tésztájába eperlekvárt kevernek, ettől piros a színe. Síelünk tovább. Ma lesz desszert, de nagyjából 4 felvonózás és 15 kilométernyi síelés vár ránk, mielőtt odaérünk a Quellbodenhüttébe kávézni és enni. Egy sűrű, vastag, a fánk tésztájára emlékeztető vastag palacsintát hoznak ki. Úgy tekerik fel, mint a körúti gyrost, és rengeteg mézet tesznek bele. Lehet sajttal is kérni, de most így hozták. Evés után lecsúszunk, és visszamegyünk a szállásra. A léceket előtte leadjuk.
Fotó: Karl Steinegger
Dagadt bicikli
Az utolsó nap már nem az evésről szól. Ramsaui szállásunk mellett sífutó pályák labirintusa tekereg, a bejárat mellett biciklikölcsönző. Nyáron mountain bike, télen fat bike. A fat bike különlegessége, hogy puhára fújt, 15 centi széles gumijaival nagyjából pont úgy lehet vele közlekedni havon, mint más biciklivel aszfalton. Szereti a mély havat, nem zavarodik össze a jeges felületű utaktól, könnyen gázol át hókásás részeken. Egy órányi fat bike pont arra jó program, hogy egy 5-6 órás vezetés vagy egy órányi autózás és egy Salzburg-Budapest vonatút előtt átmozgassuk magunkat. No persze, ezen a biciklin el lehetne ütni egy napot a környéken, és így még akkor sem zavarodnánk össze, ha leállítják a felvonókat. Sötétedésig jók lennénk.
Fotó: Karl Steinegger
Schladmingban hétvégén esett a hó. Legkorábban április 18-án zárnak – no persze, ha az időjárás engedi, megnyújtják a szezont.
