Két hónapig tartó karbantartási munkálatok kezdődnek a hétvégén a Mol Dunai Finomítójában. A karbantartás 1200 szakember bevonásával zajlik majd, a termelés pedig két lépcsőben indul majd újra: az üzemek többsége már szepterberben, a többi pedig októberben.
Ratatics Péter, a Mol hazai operatív működésért felelős ügyvezetője az Indexnek adott interjújában elmondta: már jóval a leállás előtt elkezdtek készleteket tartalékolni, azonban ezek jelentős részét felemésztette a háború miatti ellátáslánc-akadozás, valamint az árszabályozás miatti kiugró kereslet és importhiány. A Mol mindent megtesz ugyan, higy a termékkiseést pótolja, ám a hiányt még így sem tudják teljes mértékben fedezni.
„Folyamatosan elemezzük a piaci körülményeket, és hetente finomhangoljuk az ellátási stratégiánkat: minél inkább közelít a kereslet a normális szinthez, annál több üzemanyagot tudunk adni a vásárlóinknak” – fogalmazott Ratatics.
A szakember elmondta azt is, egyes kutakon előfordulhatnak majd átmeneti leürülések, éppen ezért azt kérik, hogy csak annyit tankoljunk, amennyire tényleg szükségünk van, hiszen csak így biztosítható a kellő mennyiség mindenki számára.
„A pánikvásárlás és a fölösleges spájzolás csak rontana a helyzeten” – hangsúlyozta az ügyvezető.