nlc.hu
Utazás

Részeg sofőröktől elkobzott autókat kap Ukrajna

Ukrajnának adományozza a részeg sofőröktől elkobzott autókat Lettország

Lettország az ittas sofőröktől elkobzott kocsikkal támogatja a háborúban álló Ukrajnát.
Tréleren a Lettországban ittas sofőröktől elkobzott autók, amelyeket Ukrajnának adományoznak

A részeg sofőröktől elkobzott autókkal segíti Ukrajna háborús erőfeszítéseit Lettország – írja az Euronews.

A lett hatóságok mostanáig több száz autót foglaltak le olyan ittas vezetőktől, akiknek a véralkoholszintje 0,15 százalék fölött volt, így ezeket a járműveket már nem vezethetik a korábbi tulajdonosaik.

Korábban egyben vagy alkatrészként értékesítették a kocsikat, de most az Agendeum civil szervezetnek adják át őket. A csoport azzal foglalkozik, hogy az adományozott autókat eljuttassák a lepusztult városokba és a frontvonalra. Mostanáig mintegy 1200 kocsit kaptak.

A lett adóhivatal közleménye szerint az első nyolc Lettországban elkobzott autó ezen a héten indul Ukrajnába.

Lett sajtóhírek szerint az autókat az ukrán védelmi minisztérium katonai egységeinek, valamint egy kórháznak és egy orvosi társulásnak szállítják.

A lett hatóságok azt ígérték, hetente két tucat elkobzott járművet adnak át az Agendumnak.

(Kiemelt kép: Twitter/vid_gov)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top