nlc.hu
Utazás
Legélhetőbb városok a munka-magánélet egyensúly szerint

A lista, ami elrettent attól, hogy Budapesten akarj élni

A magánélet és a munka egyensúlyát fenntartani nem könnyű – az alábbi lista szerint azonban a következő városokban még nehezebb. Igen, sajnos a fővárosunk is előkelő helyen végzett.

Megvan az az érzés, amikor már rég haza kéne menned az irodából, vagy ha home office-ban vagy, lecsukni a laptopodat, de úgy vagy vele, hogy csak még egy dolgot elintézel? Aztán, amikor hazamész, már alig van magadra időd, fáradtan dőlsz be az ágyba, hogy másnap az egész mókuskerék elölről kezdődjön. Aztán ott van a céges e-mail kényszeres csekkolása – még hétvégén és szabadságon, akár nyaralás közben is –, ami aztán végképp felborítja a munka és a magánélet egyensúlyát.

Csakhogy a helyzet az, hogy nem azért élünk, hogy dolgozhassunk, hanem azért dolgozunk, hogy éljünk. Ezért a munkát és a magánéletet muszáj összhangba hozni. Ebben persze segítenie kéne a cégnek is, ahol melózol, de valójában nagyban függ a mérleg kiegyenlítésének sikere attól is, hogy hol élsz. A MoneyNerd 25 nagyvárost elemzett világszerte, olyan faktorokat beleszámítva, mint a fizetés, a megélhetés költségei, álláslehetőségek és elégedettség a munkával. És megállapította, hogy néhány városban egyszerűen megvalósíthatóbb a munka-magánélet egyensúlya. A legélhetőbb város Koppenhága lett, a második helyre Amszterdam került, harmadik helyen pedig New York végzett. A másik végletről is készült lista: erre pedig Budapest is felkerült, bronzéremmel – nem olyasvalami, amire büszkék lehetünk. De lássuk, mi alapján kerültünk a legkevésbé élhető városok harmadik helyére, mik szerepelnek még a top 5-ös listán, és melyek a munka-magánélet egyensúlya szempontjából legjobban teljesítő városok!

Budapest

Fotó: Getty Images/ focusstock

A legélhetőbb városok

1. Koppenhága

  • Átlagos kereset: 16,3 millió forint
  • Hat iparágban elérhető munkahelyek átlagos száma: 306
  • Létfenntartási költségindex: 65,5
  • Munka-magánélet egyensúlyának pontszáma: 8,6
  • Boldogság pontszám: 7,6
  • Összesített értékelés: 6,2

2. Amszterdam

  • Átlagos kereset: 16,2 millió forint
  • Hat iparágban elérhető munkahelyek átlagos száma: 724
  • Létfenntartási költségindex: 59,5
  • Munka-magánélet egyensúlyának pontszáma: 8,3
  • Boldogság pontszám: 7,4
  • Összesített értékelés: 6,1

3. New York

  • Átlagos kereset: 26,1 millió forint
  • Hat iparágban elérhető munkahelyek átlagos száma: 7646
  • Létfenntartási költségindex: 100
  • Munka-magánélet egyensúlyának pontszáma: 5,2
  • Boldogság pontszám: 7,0
  • Összesített értékelés: 6,1

4. Oslo

  • Átlagos kereset: 16,9 millió forint
  • Hat iparágban elérhető munkahelyek átlagos száma: 92
  • Létfenntartási költségindex: 62,3
  • Munka-magánélet egyensúlyának pontszáma: 8,5
  • Boldogság pontszám: 7,4
  • Összesített értékelés: 6,0

5. Zürich

  • Átlagos kereset: 30 millió forint
  • Hat iparágban elérhető munkahelyek átlagos száma: 338
  • Létfenntartási költségindex: 94,8
  • Munka-magánélet egyensúlyának pontszáma: 7,7
  • Boldogság pontszám: 7,5
  • Összesített értékelés: 6,0
New York

Pezsgő New York-i élet (Fotó: Alexander Spatari/Getty Images)

Városok, ahol a legkevésbé érvényesíthető a munka-magánélet egyensúlya

1. Peking

  • Átlagos kereset: 6,7 millió forint
  • Hat iparágban elérhető munkahelyek átlagos száma: 1530
  • Létfenntartási költségindex: 41,6
  • Munka-magánélet egyensúlyának pontszáma: nincs megállapítva
  • Boldogság pontszám: 5,6
  • Összesített értékelés: 2,1

2. Lisszabon

  • Átlagos kereset: 5,08 millió forint
  • Hat iparágban elérhető munkahelyek átlagos száma: 194
  • Létfenntartási költségindex: 43,7
  • Munka-magánélet egyensúlyának pontszáma: 6,7
  • Boldogság pontszám: 6,0
  • Összesített értékelés: 2,3

3. Budapest

  • Átlagos kereset: 4,6 millió forint
  • Hat iparágban elérhető munkahelyek átlagos száma: 209
  • Létfenntartási költségindex: 32,9
  • Munka-magánélet egyensúlyának pontszáma: 7,6
  • Boldogság pontszám: 6,1
  • Összesített értékelés: 2,3

4. Dubai

  • Átlagos kereset: 18,6 millió forint
  • Hat iparágban elérhető munkahelyek átlagos száma: 415
  • Létfenntartási költségindex: 57,2
  • Munka-magánélet egyensúlyának pontszáma: nincs megállapítva
  • Boldogság pontszám: 6,6
  • Összesített értékelés: 2,9

5. Hongkong

  • Átlagos kereset: 12,5 millió forint
  • Hat iparágban elérhető munkahelyek átlagos száma: 1100
  • Létfenntartási költségindex: 70,6
  • Munka-magánélet egyensúlyának pontszáma: nincs megállapítva
  • Boldogság pontszám: 5,4
  • Összesített értékelés: 3,0

Persze a munka-magánélet egyensúlyt nem lehet egy kaptafára venni, vannak városok, melyek jobbak bizonyos karrierek szempontjából, mint mások. A kutatás megállapította, hogy az üzletemberek Amszterdamban találhatják meg leginkább a számításaikat, ezt követi Koppenhága, majd Bécs. Marketingesek számára szintén Amszterdam a legjobb város, aztán New York, ezúttal Koppenhága pedig a harmadik helyre csúszott. Jogászként Londonban, Oslóban vagy Berlinben érdemes elhelyezkedni. A műszaki szakembereknek Amszterdam, Koppenhága és Berlin a legjobb város, ugyanígy a könyvelőknek is, csak Berlin helyett Zürichet javasolják. Budapest egyedül a sales területen rúghat labdába – itt került be egyedül a 10 ajánlott város közé, mely első helyét (senki meglepetésére) Koppenhága foglalja el, a dobogó két alsó fokát pedig Stockholm és Oslo.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top