nlc.hu
Utazás

Lekéste a buszt, aztán ezt mindenki problémájává tette

Óriási dugót okozott az utas, így állt bosszút azért, mert lekéste a buszt.
Lekésett busz

Vannak emberek, akik képtelen beismerni, ha hibáznak. És van az a férfi, aki egy busznyi utasnak, meg még jó néhány munkába igyekvő autósnak teszi tönkre a reggelét, csak mert lekéste a buszt. Nem vicc, pontosan ezt csinálta egy londoni férfi, aki a 113-as számú járatról maradt le egy hajszállal: bosszúból elállta a jármű útját, ezzel hatalmas forgalmi dugót okozva. Mert ha ő nem érhet be időben a munkahelyére, akkor senki más.

Az esetről a TikTokra került ki egy videó (amit azóta már több, mint 600 ezren láttak), amin látszik, hogy a férfi halál nyugodtan áll a kétemeletes busz előtt. „Ezt nézzétek. Addig nem hagyja tovább menni a buszt, amíg fel nem szállhat rá. Nézzétek a dugót, amit okozott, csak azért, mert nem ért ide időben” – kommentálta a felvételt készítő TikToker a helyzetet. A posztot egyébként azzal a szöveggel osztotta meg, hogy „most már tudom, mit kell csinálni, ha nem érem el a buszt.” És a helyzet az, hogy igaza lehet. A technika ugyanis bevált, a sofőr egy idő után úgy döntött, inkább engedi felszállni az utast, mint hogy tovább ácsorogjanak.

https://www.tiktok.com/@nofaceldn/video/7217859425703300357?is_from_webapp=1&sender_device=pc&web_id=6941040202387490310

A LadBible amúgy kiszúrta, hogy egy másik TikToker pont a témában releváns videót töltött fel a minap, melyben elmagyarázza, miért nem nyitják ki a buszsofőrök az ajtót, ha már egyszer a megállóban bezárták. A maga is sofőrként dolgozó Stephen elmondta, hogy nem poénból csinálják, szabály kötelezi rá őket. Sőt, ha ezt megszegik, komoly büntetésre is számíthatnak, és még a busz engedélyét is elvehetik az adott járműnek.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top