nlc.hu
Utazás
Ezek az eszközök megkönnyítik a nyaralás megszervezését

Így szervezz nyaralást, hogy az minden képzeletedet felülmúlja!

Két okostelefon, négy barát, egy tengerparti helyszín és rengeteg szuper élmény. Így kell nyélbe ütni egy remek vakációt!

Ágit még az egyetemen ismertem meg, azóta a legjobb barátnők vagyunk, és nem telhet el úgy vakáció, hogy legalább néhány napot ne töltenénk együtt valamelyik közeli tengerparton – meséli Anna. Ez amolyan bakancslistás pont minden évben, amit már januárban elkezdünk tervezni. Régebben csak ketten, vagy egy-egy hozzánk csapódott baráttal indultunk útnak, az volt a szabály, hogy pasi csak akkor jöhet, ha az a kapcsolat már komolyra fordult. Most itt vagyunk, jó néhány évvel – és jó néhányszor összetört, majd újra összeforrt szívvel – a hátunk mögött, a férjeinkkel, akikkel csodás napokat töltöttünk együtt a spanyol tengerparton, amiről nyilván annyi fotót csináltunk, amennyit csak bírtunk.

Stúdióban nem készülnek ilyen képek

Emlékszem azokra az időkre, amikor még úgy szelfiztünk, hogy a telefont megfordítottuk a kezünkben, mert nem létezett előlapi kamera. Sőt, arra is, amikor még idegeneket kellett megkérni arra, hogy a digitális fényképezőgéppel lőjenek rólunk egy-egy képet. Ennek is megvolt a maga bája – különösen azért, mert nem volt lehetőség az ismétlésre, így összegyűlt néhány kincset érően rossz felvétel az elmúlt években –, de hála a Galaxy Z Flip5-nek, már semmi szükség arra, hogy más turistákat kérjünk meg, csináljanak egy jó fotót.

Az eszköz kialakításával és formavilágával a Samsung Galaxy okostelefonok történetének legsokoldalúbb kameraélményét kínálja. És ez nem túlzás! A hátlapi kamerával kiváló minőségű szelfik készíthetőek – végre nem kell ezret csinálni, ahhoz, hogy abból egy jó legyen –, a nagyobb Flip fedlapnak köszönhetően, ahol láthatjuk magunkat, a FlexCammel pedig kreatív szögekből, kéz nélkül rögzíthettünk lenyűgöző fotókat, ami négy ember esetében különösen praktikus. Mikor megláttuk a képeket, rögtön tudtuk, hogy ezeket elő kell hívtanunk majd az utókornak. A kamerát mesterséges intelligencián alapuló megoldásokkal fejlesztették tovább, ezáltal a fotók szinte életre keltek. Még az éjszakai felvételek sem jelentettek neki gondot, ugyanis az MI-nek hála korrigálta a vizuális zajt, helyreállította a részleteket és színtónusokat. Bár utóbbit a Gyorsnézet funkcióban is lehet javítani, ha valaki még ezzel sem elégedett, nekünk nem volt ezzel problémánk. Pedig a férjem, Máté, nagyon háklis az ilyen apróságokra.Így szervezz nyaralást, hogy az minden képzeletedet felülmúlja!

A tökéletes házi videó

A mobilt* nyilván vízpartra is magunkkal vittük, hogy megismételjük a szokásos hableányos képeinket – ez már hagyománnyá nőtte ki magát az évek során –, így a tízszeres digitális zoomot is használni tudtuk, ami jelesre vizsgázott. Életünk fotója készült el, a háttérben a hatalmas, tajtékzó hullámmal, ami néhány másodperc múlva a fejünk felett tört át és okozott néhány visítva röhögős pillanatot.

Ágival nem győztük kitörölni a szemünkből a sós vizet, miközben a srácok a parton szakadtak, és videóra vették, ahogyan nem túl kecsesen megpróbálunk kivergődni, úgy, hogy kettőig sem látunk, és újabb hullámok próbálnak ledönteni minket a lábunkról. A dolog akár egy kandikamerás műsorban is megállta volna a helyét, azzal a különbséggel, hogy a régi idők házi felvételei helyett remegésmentes, szinte vászonra illő videó készült rólunk, amit a Super Steady stabilizálásnak köszönhetünk. Ez lesz az a videó, amit majd öreg korunkban valószínűleg újra és újra visszanézünk, annyira jól sikerült. De ez elmondható a nyaralásról is, hála Zolinak, Ági férjének…

Így szervezz nyaralást, hogy az minden képzeletedet felülmúlja!Utazásszervezés még sosem volt ennyire egyszerű

Ági, a feleségem már az első randinkon közölte, hogy tetszik vagy sem, minden évben elmennek a barátnőjével, Annával egy közös nyaralásra, három éve pedig – szerencsémre – én is részese lehetek ennek. Idén magamra vállaltam a szervezést is, mert láttam, hogy sok minden volt a lányokon, így az úti cél kiválasztása után kezembe vettem az irányítást. A szervezésnél sok mindenre kellett egyszerre figyelni, de a Galaxy Z Foldnak köszönhetően meglehetősen gördülékenyen mentek a dolgok.

A többablakos módban egyszerre tudtam repülőjegyet és hotelszobát foglalni – úgy, hogy közben folyamatosan szemmel tudtam tartani melyik opcióval jövünk ki a legolcsóbban. Igazi multitasking volt, hogy mellette még a közös Messenger csoportunkat is kezeltem, hogy naprakészen tartsam az útitársakat. Szerencsére a hagyományos telefonokkal ellentétben a Tálca funkció lehetővé tette, hogy a gyakran használt alkalmazások között könnyen tudjak váltani, úgyhogy meglehetősen hamar sikerült pontot tennem a dolgok végére, és még az utasbiztosítást is el tudtam intézni, anélkül, hogy meghasadtam volna.

A kétkezes „húzd és ejtsd” funkció lehetővé tette, hogy a képernyőzött képeket – egy előző nyaralás rendszerhibája miatt minden foglalásunkat szeretem így is menteni – simán át tudtam a Galériából a Notes alkalmazásba menteni, hogy minden egy helyen legyen. Úgyhogy teljes lelki békével indultunk meg a spanyol tengerpartra, ahol tényleg csodálatos napokat töltöttünk együtt. A telefon pedig még a vibráló napsütés kihívását is remekül vette, fényereje annyira magas volt, hogy amikor egyetlen felhő sem volt az égen, akkor is tökéletesen lehetett látni a letöltött filmeket és sorozatokat. Szép idő, jó társaság és pihenés a köbön! Ennél többet nem is kívánhatna az ember! Ja, de… A megfelelő eszközöket, amik ezt az egészet lehetővé tették.

*Laboratóriumi tesztkörülmények alapján, akár 1,5 méter mély édesvízben, legfeljebb 30 perc merüléssel. Nem ajánlott strandon vagy medencében használni. A készülék vízállósága nem állandó, és kopás miatt idővel csökkenhet. Az IPX8 besorolás nem porálló.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top