Meguntad, hogy hiába álmodozol, szervezkedsz és nézelődsz, a vakációtervek valahogy mindig csak tervek maradnak? Ha nem várnál arra, hogy a nyaralás végre kikerüljön a csajos csoportbeszélgetés territóriumából a való életbe, akkor megsúgjuk, hogy egyedül is simán belevághatsz az utazásba. Lehet, hogy egymagad indulnál útnak, de ezzel egyáltalán nem lennél egyedül. Az Airbnb kutatása szerint ugyanis tavaly 55 százalékkal nőtt meg a szóló női utazók száma csak az Egyesült Királyságban.
Jelenet az Emily Párizsban című sorozatból (Fotó: Carole Bethuel/Netflix)
Persze az is tény, hogy nőként olyan szempontokat figyelembe kell venned, ha önálló világjáró akarsz lenni, mint például a személyes biztonságod. Ezért nem feltétlenül teheted meg, hogy vakon ráböksz egy úti célra a térképen. Az Airbnb ezért a WalkSafe nevű hazakísérő alkalmazással összefogva összegyűjtötte neked azokat a városokat a világban, ahol egyedül utazó nők a legnagyobb arányban szálltak meg. Így összeállítva egy top tízes listát azokról a helyekről, ahol nemcsak biztonságban leszel nőként, de tutira nem fogsz unatkozni sem.
galéria
Megnézem
Összes kép (10)
párizs nlc
A lista első helyén (dobpergést kérünk) Párizs áll. Szóval Emily Párizsban után szabadon neked is el kell látogatnod a francia fővárosba!
Fotó megosztása:
dubai nlc
Meglepő, de Dubai is felkerült a listára, ráadásul a második helyre.
Fotó megosztása:
Barcelona nlc
A dobogó harmadik helyén Barcelona áll, amely építészeti csodái biztosan elrabolják a szíved.
Fotó megosztása:
lisszabon nlc
Lisszabon színes városa csak arra vár a negyedik helyen, hogy felfedezd.
Fotó megosztása:
fokváros nlc
Az ötödik helyen ismét egy másik kontinensre látogatunk: a Dél-afrikai Köztársaság Fokvárosába.
Fotó megosztása:
Sydney nlc
Még délebbre mennél? A hatodik helyen álló Sydney csak rád vár.
Fotó megosztása:
Madrid nlc
Spanyolország mindig jó ötlet, nem véletlenül szerepel kétszer a toplistán - ezúttal a hetedik helyen Madriddal.
Fotó megosztása:
athén nlc
A görög mitológia rajongóinak kötelező a nyolcadik helyen lévő Athénba látogatniuk.
Fotó megosztása:
Melbourne nlc
Ha már Sydney-ben jársz, a kilencedik helyet elfoglaló Melbourne-be is érdemes ellátogatni.
Fotó megosztása:
Toronto nlc
A tízes listát a kanadai Toronto zárja.
Fotó megosztása:
(Fotók: Depositphoto)
via