Mindig is csodáltam, sőt, egyúttal irigyeltem is azokat az embereket, akiknek van elég bátorságuk ahhoz, hogy hátizsákot ragadjanak, és egyedül bejárják a világot. Valljuk be, hogy nőként egy ilyen út jóval több veszélyt hordoz magában, így nem csoda, ha a fenntartásaink visszatántorítanának minket egy ilyen utazástól. A 27 éves Cassandra De Pecol azonban úgy döntött, hogy semmi nem tántoríthatja el régi álmától, vagyis attól, hogy egyedül ellátogasson a világ összes országába.
A fiatal nő összesen 193 szuverén nemzetet látogatott meg, valamint a vitatott státuszú Tajvant, Koszovót és Palesztinát is.
Cassandra az Insidernek elmondta, hogy Connecticutban nevelkedett, és anyagi okok miatt soha nem volt lehetősége arra, hogy bárhova is elutazzon. Bevallotta, miszerint az egyetlen idegen ország, ahol 18 éves kora előtt járt, Kanada volt. A lány szerint veleszületett a vágy, hogy minél több helyre ellátogasson, bejárja a világot, továbbá felfedezzen eddig még feltáratlan területeket.
„Olyan helyeket akartam felfedezni, amelyeket az emberek nem tartottak biztonságosnak, és ahová általában nem utaznak” – meséli.
Ugyan a nő szinte már az egész világot bejárta, ennek ellenére mégis fel tud idézni tíz országot, amelyek az elmúlt évek során belopták magukat a szívébe. Hozzátette, miszerint mindezekben nagyban közrejátszanak az emberi interakciók és a természeti adottságok.
„A kedvenc országaim közül mindegyik hihetetlen tájakkal, változatos kultúrákkal és egyedi konyhákkal büszkélkedhet” – szögezte le.
Na de nézzük is a sorrendet:
1. Argentína
Cassandra listáján az első helyet Argentina kapta. A nő rengeteg időt töltött az országban, és rengeteg csodálatos embert ismert meg. Lenyűgözték az évszakok, a források, a hatalmas hegyláncok és a gleccsertavak is. Kiemelte még az Antarktisz kapujaként emlegetett Ushuaia vidékét, de a fantasztikus édességek mellett sem tudott szó nélkül elmenni.
2. Ausztria
A második helyen a Magyarországgal határos Ausztria szerepelt, amit csak a természet szíveként emlegetett. Hozzátette, miszerint az egyes történelmi helyszínek, vagyis a kastélyok és paloták pedig még érdekesebbé tették az utazását.
3. Bután
A Dél-Ázsiában elhelyezkedő országot mindenképpen ajánlja a kultúra, illetve a természet szerelmeseinek. Elmondása szerint az emberek békések és boldogok, ráadásul rekordokat is döntöttek az elültetett fák mennyiségében.
4. Pakisztán
Cassandra szinte egész Pakisztánt bejárta, a tapasztalata pedig az volt, hogy az emberek nagyon barátságosak és vendégszeretőek. A tájak mellett kiemelte, hogy az ételek fűszerezése hasonló, mint Indiában, éppen ezért nehezek is. Ennek ellenére csak dicsérte a konyhát.
5. Vanuatu
Vanuatu egy vulkanikus eredetű szigetvilág a Csendes-óceánban. A világjárónak volt lehetősége jobban elmélyülni a helyi hagyományokban, mivel teljesen vadidegen emberek befogadták a saját otthonukba. Ez idő alatt megmutatták neki, hogyan készítik hagyományos italaikat.
Vanuatu (Fotó: Pexels)
6. Izland
Izlandra már többször is ellátogatott, hiszen elmondása alapján egyszerűen nem lehet betelni vele. Cassandra szerint ez a tökéletes hely arra, ha valaki némi vigaszt keres, vagy pusztán csak elmélkedne. Nemcsak a környezet, hanem a barátságos emberek és az ételek is lenyűgözték.
7. Omán
Az Arab-félsziget peremén elhelyezkedő ország különleges helyet foglal el a szívében. Kiemelte az emberek kedvességét, illetve konyhájukat, amire úgy hivatkozott, hogy nem erről a világról származik. A sivatagi tájakról és a tengerről már nem is beszélve.
8. Amerikai Egyesült Államok
Véleménye szerint nem véletlen, hogy ennyien látogatnak az országba, hiszen ez az a hely, ahol szinte a világ összes ízvilága megtalálható, amiket számtalan élettörténet kísér. „Ha szeretném, akkor az egyik nap meglátogathatok egy Puerto Ricó-i esőerdőt, másnap pedig reggelizhetek egyet Miamiban.”
9. Mauritius
Úgy véli, hogy az Indiai-óceánban található országot sokan alábecsülik, holott csodálatos és szinte érintetlen természeti kincsekkel rendelkezik. Cassandra lenyűgözőnek találta a kulturális sokszínűséget is.
10. Tunézia
„Tekintettel arra a konfliktusra és zűrzavarra, amelyet Tunézia az évek során átélt, kellemesen csalódtam.”
A nő a 2015-ös tunéziai robbantás után és két héttel a Radisson Blu lövöldözés után látogatott el az országba, azonban megdöbbentette, hogy mennyire kedvesek voltak az emberek. Elmondása szerin még annak ellenére is biztonságban érezte magát, hogy egyedül utazott.