nlc.hu
Utazás
Így alakulnak 2024-ben a repülőjegyek árai

Kiderült: így alakulnak idén a repjegyárak

Szakértők előrejelzései alapján megtudhatjuk, idén mennyire kell kinyitnunk a pénztárcánk, ha repülőgépre szeretnénk ülni.

Az IATA szerint rekordokat megdöntő, 40 millió járat indult tavaly, és eddig soha nem látott mennyiségű ember, 4,7 milliárd utas döntött a repülővel való utazás mellett.

Jó hírünk van, ha repülőjegyet készülsz venni

Az Amex GBT Consulting szerint a szabadidős utazások iránti kereslet enyhülésével és koronavírus utáni utazási dömping végével a kereslet és a kínálat egyensúlyba kerül a légi közlekedési ágazatban, így a repülőjegyárak is stabilizálódnak ebben az évben.

Repülőjegy árainak alakulása

Fotó: Getty Images

Az FCM Consulting előrejelzése alapján a globális repülőjegyárak várhatóan három-hét százalékkal emelkednek az idén a magas üzemanyagköltségek, a fenntarthatósági változások és a flottafrissítések miatt. Az BCD Travel utazásszervező cég ennek azonban ellentmond, bár nem sokkal, de egy kevés árcsökkenéssel számolnak 2023-hoz képest. Jó hír azonban az Ázsiába készülőknek: az üzleti osztályon három, a turistaosztályon pedig négy százalékkal lehet majd olcsóbb jegyet venni az előrejelzések szerint.

„A viteldíjak közelmúltbeli emelkedése után 2024-ben mérsékelt árkorrekcióra kell számítani” – mondta az utazásszervező cég.

Az Amex GBT szerint 2024-ben csökkennek a nemzetközi repülőjegyek árai, különösen az Észak-Amerika és Ázsia közötti járatok esetében. A regionális viteldíjak ugyanakkor szerintük változatlanok maradnak vagy nagyon csak minimális mértékben emelkednek.

Aki félne a repüléstől

Kimutatások szerint az esélye annak, hogy repülés közben balesetet szenvedhetünk, egy az 1,2 millióhoz. Az, hogy mindez halálos kimenetelű lesz, egy a 11 millióhoz. Ehhez képest több mint kétszázezerszer nagyobb az esélye annak, hogy meghalunk egy autóbalesetben, átlagosan minden ötezredik autós utazáshoz társul egy halálos baleset. A statisztikák arra is rávilágítanak, hogy míg az utakon a tavalyi évben 20 640 ember vesztette életét az Európai Unióban, addig a légi közlekedésben a kisrepülőgépes balesetek mellett mindössze két nagyobb halálos baleset történt.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top