A 4-6-os villamos Budapest egyik legforgalmasabb vonala, napi nagyjából 250 ezer utasával, átszelve a fővárost a Nagykörúton, a Széll Kálmán tértől a Móricz Zsigmond körtérig. Ez a 30-es évek végéig sem volt máskép, aztán jött a háború és leállt a tömegközlekedés.
Margit körút – Szász Károly utca sarok, 1945. (Fotó: Fortepan)
1945 májusában helyreállított áramszolgáltatással a 6-os villamos, kevés járatszámmal, de lassacskán újra tudott indulni, igaz, a lebombázott fővárosi hidak miatt csak Pesten. A kiszámíthatalan tömegközlekedés miatt a tujázók fürtökben lógtak a szerelvények hátulján, illetve a kocsik között, ami rendkívül balesetveszélesnek bizonyult. Egy ideig ingyen utazhattunk, majd megjelentek a kalauzok a villamosokon, akik ellenőrizték a jegyeket, valamint segítettek az utasokat a kocsi közepe felé terelni. A kalauz előbb fütyülve, majd később a kocsik belsejébe vezetett zsinóros csengővel jelezhették a villamosvezetőnek, hogy nincs több felszálló.
Felekiné Gáspár Anni: A Füttyös (1950.)
Ahogy manapság, az 50-es években sem volt hálás munka jegyellenőrnek lenni. Lenézték a kalauzokat és persze megjelentek a bliccelők, akik igyekeztek elkerülni vagy mindenféle trükkel kicselezni őket (lásd Csinibaba film, ahol addig bosszantja Andorai Péter az ellenőrt Pogány Juditot, hogy az kombinéra vetkőzik előtte). Ekkor alkotta meg Felekiné Gáspár Anni Munkácsy-díjas festőművész ikonikus képét A füttyös címmel, ami egy kalauznőt ábrázol a 49-es villamos lépcsőjén állva, síppal a kezében, az V. kerületi Stollár Béla utcában. A képről sugárzik az erő: a magabiztos dolgozó nő képe akkora sikert aratott a szocialista országok körében, hogy Moszkvától Berlinig kiállították. A népszerűségnek köszönhetően nagyobb tisztelet övezte a kalauzok munkáját és koránt sem számított olyan alantas munkának mint azelőtt. Kevesebb lett a bliccelő és a 70-es évekre bevezették az ülőkalauzt, azaz nem kellett végigállni egy műszakot, hanem a kocsi végében helyet foglalva ellenőrizhette a felszállókat.
