nlc.hu
Utazás
Esőben, vezetés közben mobilozott a buszvezető

Szakadó esőben mobilozott vezetés közben a Volánbusz sofőrje – videó

A könyökével kormányzott.

A telefonját nézte és internetezett vezetés közben egy buszsofőr, miközben zuhogó esőben, csúszós úton vezette az utasokkal teli járművet vasárnap délután. A kormányon könyökölt, úgy vezette a járművet. A busz Budapestről Salgótarjánba tartott, amikor az egyik utas felvételt készített a hajmeresztő esetről – számolt be az RTL Híradó.

“Sokan előztek minket, és én úgy láttam, hogy nem is figyeli igazából az utat, hanem többet koncentrál a telefonjára, mint az útra. És azért egy kicsit féltem” – mesélte a szemtanú, aki arról is beszélt, hogy tele volt a busz. Felháborodott a sofőr viselkedésén.

“Felelőtlenségnek tartom ezt, hogy ennyi élettel szórakozzanak, mert ezt szórakozásnak vélem, amit ez a sofőr csinált” – fakadt ki a felvétel készítője.

A Volánbusznál azt nyilatkozták, hogy mélyen elítélik az utasokat veszélyeztető cselekedetet és azonnal belső vizsgálatot indítottak. Amennyiben a szabálytalan mobiltelefon-használat bizonyítható, akár a buszvezető munkaviszonyának megszüntetésére is sor kerülhet.

Kiemelt fotó forrása: RTL / RTL Híradó – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top