Kezdjük gyorsan egy vallomással: a magam részéről egészen sokáig, kifejezetten imádtam ezt a bizonyos „másfeles” ülést. Megkockáztatom, hogy pontosan ugyanazért, amiért mindenki más is imádja:
- egyrészt, mert hála ennek az üléstípusnak, nem kell feltétlenül egy vadidegen mellé zuttyannom, ami – teszem azt influenzaszezonban például – nem feltétlenül hátrány,
- másrészt, ha épp van nálam táska, szatyor, csomag, Jysk-ös ágyneműtartó doboz (kettő is), azt is kényelmesen el tudom helyezni magam mellett anélkül, hogy komolyan zavarnék vele bárkit az utazásban.
Meg kell jegyeznem azt is, hogy piszok mázlista vagyok: azon a vonalon, ahol rendszeresen szoktam buszozni, javarészt modern(ebb) járművek vannak szolgálatban, amiken alapfelszerelésnek számít a „másfeles” ülést, ráadásul itt aztán tényleg viszonylag ritkán van tumultus. Az incidens napján, amitől egy csapásra megváltozott a gondolkodásom a másfeles ülésről, történetesen sokan voltunk, de nem annyira, hogy a csillárról is ember lógjon.
Sok jó ember kis helyen is…?
Talán éppen ezért ért meglepetésként és készületlenül, hogy azon a napon nem egy bevásárlótáska, hátizsák, vagy épp egy kutya huppant mellém (amik egyébként rendszeresen szoktak), hanem egy velem korú és méretű lány. Gyakorlatilag szó nélkül. Persze, miért is ne; igaza van. A járművön a világon semmi nem tiltja, hogy a másfeles ülésből – adott körülmények között – kettes ülés legyen. Szerinte a körülmények ebben az esetben olyanok voltak, és amikor jeleztem neki, hogy meglehetősen kényelmetlenül vagyok az ablakba préselve, még kedvesen odébb is csúszott.
Szóval igazából egy szavam se lehetett, és becsszóra nem is volt több. Tény, hogy szokatlan volt az élmény, de elintéztem magamban annyival, hogy a lány biztos rosszul lett és nem akart felállítani, pedig egészen nyugodtan meg is tehette volna. Aztán néhány nappal később – egy újabb eseménytelen buszúton – ismét eszembe jutott a dolog, és velem is maradt egy kínzó kérdés formájában: most komolyan, a tervezők vajon kinek, és egész pontosan mire tervezték ezeket a másfeles üléseket a buszon?
MUKI-ülés? Az meg micsoda?
Mivel komolyan érdekelt a dolog, levelet írtam a buszjáratunk üzemeltetőjének, a BKK-nak, hogy árulják el ők, kik használják rendeltetésszerűen a másfeles üléseket; a csomagjaikat maguk mellé tevők, a teltebb utasok, a kisgyerekesek, vagy azok, akik a kisállatukat ültetik maguk mellé? És a válasz? Röviden: mindenki.
A megnövelt felületű ülések kedvező utazási lehetőséget kínálnak egy felnőtt és egy gyermek, két kisgyerek, kisebb csomaggal utazók, vagy az átlagosnál nagyobb testalkatú utasok számára
– írta válaszában a BKV Zrt., de aztán gyorsan azt is hozzátették, a nemzetközi gyakorlatban a másfeles üléseket MUKI (azaz Mutter mit Kinder – anya gyerekkel) üléseknek nevezik. Nyilván nem véletlenül.
Megtudtam azt is, hogy: „az utasok megszerették ezt a megoldást, így ma már a járművek üzemeltetői is előszeretettel kérik a gyártóktól a másfeles üléseket.” És azt is, hogy a másfeles üléseket eredetileg kényszerből kezdték el kialakítani a korszerű, akadálymentes, alacsony padlós járműveknél, mivel az ilyen típusú buszok, trolik futóműveinek egy része belóg az utastérbe. „Ezért aztán a járműtervezőknek ezeket a bedomboruló szerkezeteket is figyelembe kellett venni az optimális ülőhely-kialakítást illetően.”
Mivel a kerékdob burkolata egy ülésnél szélesebb, kettőnél azonban keskenyebb, adta magát a másfeles ülés – aminél nem marad kihasználatlan hely, cserébe nem gátolja a kényelmes le- és felszállást sem.
Na, és akkor a lényeg? Nem jár tilosban az, aki a másfeles ülésen a csomagjait utaztatja maga mellett, ezzel együtt érdemes megjegyezni, hogy ezek az ülések elsősorban MUKIk, vagyis a tervezők – az optimális helykihasználás mellett – a kisgyerekesekre gondoltak, mikor kitalálták őket.
