Valami Amerika 3

Megérkeztek a Valami Amerika 3. első plakátjai

Rajongók ezrei várják, hogy végre kijöjjön a Valami Amerika harmadik és egyben utolsó része. Az előzetesbe már belenézhettünk, most pedig megérkeztek az első plakátok is.

A Valami Amerika 3. forgatását az izgalmakon és a humoros jeleneteken kívül Hujber Feri magánélete színesíti, aki minden héten tud újat mutatni a közönségnek. Ettől függetlenül a rajongók már nagyon várják, hogy a harmadik rész február 15-én végre a mozikba kerüljön. Nemrég végre betekintést nyerhettünk a filmbe, hiszen kijött az vígjáték előzetese, amit már most imádunk. Nem kellett sokat várni a hivatalos plakátokra sem – íme, így néz ki a három testvér a trilógia befejező részében

Persze nem csak a három főszereplőt mutatták meg az alkotók, mellékszereplők is plakátra kerültek. Többek között Bala (akié, ugyebár, a fél Balaton), akit Csuja Imre visz a vászonra, a nevetés pedig most is garantált. 

És persze egy kis emlékeztető, hogy milyen izgalmak várnak a nézőkre. A Valami Amerika 3 története szerint Tamás, Ákos és András, a balek testvérek minden eddiginél lehetetlenebb helyzetbe kerülnek a szélhámos Alexnek köszönhetően. A körülményeket bonyolítja a rendőrség és a két rivális maffiabanda, Baláék és Toniék is. Egy rejtélyes, milliókat érő, lopott bélyegért indul hajsza, aminek tétje a fiúk sorsa. Eszter és Timi is beleveti magát a nyomozásba, mindenki versenyt fut az idővel. Vajon ezúttal is sikerül kikeveredniük a slamasztikából?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése