Valami Amerika 3

A Valami Amerika-filmek evolúciója: most megtudod, merre halad – Megnéztük a Valami Amerika 3-at

Ha létezik magyar film, ami közel esik a hollywoodi filmkészítéshez, akkor az a Valami Amerika. Herendi Gábor filmes sorozata részről részre pont annyit újít, amennyitől nem érezzük azt, hogy ugyanazt a filmet nézzük, de a film megtekintése azt a jóleső ismerősséget adja nekünk, ami a hollywoodi franchise-okra is jellemző.

Franchise-okra azért ülünk be a moziban, mert pontosan tudjuk, mire számíthatunk. Ilyenkor nem kísérletezünk, csökkentjük a jegyvásárlással járó kockázatot, inkább arra hajtunk, hogy a régi, kényelmes, ismerős érzés kerítsen minket hatalmába, ugyanakkor mégsem a régi részeket nézzük meg századszor is a tévében vagy DVD-n, hanem az ismerős szereplőket egy új történetben láthassuk viszont, ami az újdonságok mellett minél több ponton emlékeztessen bennünket a régi kedvencekre. Ilyen szempontból a Valami Amerika a tökéletes franchise-film, ami immár harmadszor tálalja számunkra ugyanazt az ételt úgy, hogy leginkább csak a fűszerezésen változtat.

Mutatjuk a menüt, hogy tudd, mire számíts a Valami Amerika 3. részében. Nem mondunk ítéletet, döntsd el magad, hogy bejött-e neked az új verzió. Vigyázat, SPOILER!

Várnaiék padlóra kerülnek

1. rész – Várnai Tamás reklámfilmrendező megpusztul azért, hogy nagyjátékfilmet készíthessen, és talál is hozzá egy amerikás magyar producert, aki beszállna a büdzsé felével, de a másik felét neki kellene előteremtenie a testvérei segítségével. Csakhogy kiderül: Alex, a producer igazából egy csaló, aki egyetlen fillérrel se szállna be a kész filmbe.

2. rész – A Várnai tesók megpróbálnak keresztbe tenni Alexnek azzal, hogy megveszik előle egy Broadway darab jogait, csakhogy kiderül: a Broadway legnagyobb bukását vásárolták meg, és csak akkor kerülhetnek egyenesbe, ha valóban sikerül színpadra állítaniuk.

3. rész – Alexnek köszönhetően a Várnai tesók börtönbe kerülnek, és csak egy ritka értékes bélyeg – ami állítólag náluk van, de nem tudnak róla – visszaadásával moshatják tisztára magukat. A börtönben pedig csak úgy élhetnek túl, ha a lakókkal színpadra állítják a musicaljüket, az East West-et.

valami amerika 3. szabó győző oroszlán szonja ónodi eszter pindroch csaba thúróczy szabolcs csodálkozás

Itt mág szabadlábon az idióta trojka. Jelenet a valami amerika 3-ból (Fotó: Wlcsek András)

A kék majom

1. rész. – A Valami Amerika-filmek egyik szimbólumának számító kék majom jelmez a Hujber Ferenc alakította Várnai Andráshoz tartozik, aki az első részben még azzal kereste a kenyerét, hogy ebben a kosztümben szórólapozott.

2. rész – A folytatásban András a gengszterfőnök lányának, Vivinek megy udvarolni a kék majom jelmezben, és amikor az East West című darabot reklámozzák szórólapon, akkor is jól jön a kék majom.

3. rész – A trilógia zárásában már senki nem ölti magára a kék majom jelmezét, de ez nem jelenti azt, hogy ne tűnne fel benne: egy szekrényből kiesve okoz többször is riadalmat.

A nagy mű elkészítése

1. rész – Várnai Tamás nagy álma, hogy megrendezhesse az első filmjét, és az első rész nagyjából végig arról szól, hogy ennek a költségvetését próbálják összekalapozni.

2. rész – A folytatásban a filmet – miután a Bűnös város már megszületett – felváltja az East West című Broadway darab, amit kissé szedett-vedett körülmények között, egy jókora raktárházban kell színpadra állítaniuk.

3. rész – A trilógia zárásában ugyancsak az East West színpadra állításával vannak elfoglalva, csakhogy ezúttal a férfibörtönben kell megcsinálniuk a darab előadását, ami teli van női szerepekkel…

Tamás és Eszter párkapcsolati válsága

1. rész – Szintén visszatérő elem a Valami Amerika filmekben Tamás (Pindroch Csaba) és Eszter (Ónodi Eszter) párkapcsolatának megromlása. Ebben rendszeres visszatérő elem Alex (Szervét Tibor), a sármos producer, aki mindig pont akkor csapja a szelet Eszternek, amikor az elbizonytalanodik a párjában.

2. rész – Herendi Gáborék itt annyit csavartak a dolgon, hogy nemcsak Alex és Eszter kavar egymással, hanem Tamás is flörtölget az amerikai táncos lánnyal, Cinthiával, szóval a kapcsolatuk itt kerül a legmélyebb gödörbe.

3. rész – Ez a szál itt a leghaloványabb, de azért Alex a szülés előtt álló Eszternek még így is csapja a szelet, ami persze nem esik jól a nem épp a bizalom szobrának tekinthető Tamásnak.

Várnai Ákos férfiassága

1. rész – A franchise alfahímje egyértelműen a Szabó Győző által alakított Várnai Ákos. Az első részben a vele kapcsolatos poénok nagy része még arról szól, hogy korai midlife crisis-t átélve hogyan próbál megdugni minden létező nőt, aki csak él és mozog Budapesten.

2. rész – A második részben Ákos férfiassága újfent komoly szerepet kap, amikor a Timivel (Oroszlán Szonja) való szakítása után képtelen arra, hogy teljesítsen az ágyban, magyarul: nem áll fel neki. Ahogy annak lennie kell, ezt a tényt a film során többször is a fejéhez vágják.

3. rész – A harmadik részben Ákos gyereket szeretne Timitől, aki a film egyik jelenetében természetesen nagyközönség előtt vágja a fejéhez, hogy nemcsak kevés a spermája, hanem a többségük teljesen használhatatlan is, tovább gyepálva ezzel a férfi amúgy is megtépázott férfiasságát.

Timi szereplési mániája

1. rész – Szintén állandó poénforrásnak számít Timi (Oroszlán Szonja) szereplési mániája. Az első részben többnyire kékbe öltözve, egy videoklipben táncolva és énekelve láthatjuk őt.

2. rész – A folytatásban kiderül, hogy annyira azért nem jött be neki az élet, ugyanis Amerikában táncol egy sztriptízbárban. Azonban hazatérve ő is kihasználja, hogy Tamás színdarabot rendez, és ő is bedolgozza magát az előadásba.

3. rész – Timi itt már a korával nem törődve, a divatirányzatokat követve egy Vloggerek című műsorban mutatja be a saját kamerájával a mindennapjait, természetesen nem törődve azzal, hogy ezzel a párja és a barátai legintimebb pillanataiba is betekintést enged.

Mindig jönnek új szereplők

1. rész – Ha új rész, akkor új szereplők, itt még azonban mindenki új volt, ezért nem részleteznénk a dolgot.

2. rész – A maffiózó Bala (Csuja Imre), a két segédje (Thuróczy Szabolcs, Faragó András), és a lánya, Vivi (Tompos Kátya) jelentették a második rész fő újdonságát, és ők kellettek ahhoz is, hogy kissé felrázzák a folytatást. A táncoslány Cinthia (Lucia Brawley) is a második részben tűnt fel. Érdekesség, hogy bár Herendi Gábor szeret mindenki visszahívni, ő a harmadik részben már nem szerepelt.

3. rész – Egész seregnyi új szereplőt kapunk. Baláék mellé megérkeznek az újabb maffiózók, Tóniék (László Zsolt, Döglégy és Kovács Lehel), börtöntöltelék színészként láthatjuk Stohl Andrást, a börtön főmelegeként pedig Nagy Ervin brillíroz. A nyomozó szerepében Scherer Pétert, az ügyvédnő szerepében pedig Pokorny Liát köszönthetjük.

nagy ervin valami amerika 3. börtön tetoválás

A börtön főmelegeként Nagy Ervin brillírozik a Valami Amerika 3. részében. (Fotó: Wlcsek András)

Alex mindig, mindenből győztesen jön ki

1. rész – A ravasz Alex szépen csőbe húzza hőseinket, és lelép az általuk a filmre összeszedett pénzzel.

2. rész – Bár azt hisszük, hogy ezúttal Alex tényleg pácban van, és a maffiózó Baláék jól megszorongatják, mégis csak ő nevet a végén, amikor lelép a zsével.

3. rész – Alexet ezúttal két bűnbanda, valamint a rendőrség és Várnaiék is keresik, és hiába hisszük azt, hogy itt végre bilincs kerül a kezére, ő sokkal ravaszabb annál, hogy mások csapdájába belesétáljon.

A stáblista alatti reklámok

2. rész – Az első részben a szponzorok még direktben a filmbe illesztve jelentek meg, a folytatásban azonban Herendi Gábor rendező azt találta ki, hogy a film végén, a stáblista alatt vicces kis jelenetekben, poénokba ágyazva mutatja be a reklámokat, nem zavarva meg ezzel a filmélményt.

3. rész – Az ötlet annyira sikeres volt, hogy a harmadik részben is ezt a megoldást választották.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top