Valami Amerika 3

Nagy Ervin: „Amit a Kincsemmel felépítettünk, most leromboljuk”

Csütörtökön mutatják be a Valami Amerika 3. részét, amire már mindenki nagyon vár. A filmről előzetesen a benne szereplő színészekkel is beszélgettünk, elsőként Nagy Ervinnel, akinek nem ez volt az első meleg szerepe.

A Valami Amerika 3. előzetese is jól sikerült, a film pedig egyszerűen fenomenális lett. A régi szereplők mellett új arcokat is köszönthetünk, például Stohl Andrást és Nagy Ervint, akik bár nem főszereplők, jó néhány poént köszönhetünk a karakterünknek. Utóbbi elárulta, hogy nem ez volt az első meleg szerepe, viszont viccesen megjegyezte, hogy ezzel a karakterrel lerombolta mindazt, amit a Kincsem című filmben korábban felépített.

„Nehéz eltalálni, hogy egy meleg karakter ne legyen paródia, félelmetes és egy kicsit pszichopata legyen, rettegjen tőle a börtön, mégis bizarr legyen, ugyanakkor, ha beugrik táncolni, móka tárgyát képezze. Nem akartam, hogy egy ócska paródia legyen, ahogy Móricka elképzeli a melegeket” – kezdte Nagy Ervin az NLCafe.hu-nak. 

Sokkal vékonyabb és fiatalabb gyerek voltam, és egy meleg prostit játszottam a Mundruczó filmjében. Nem összevethető a két film műfaja, az első kifejezetten művészfilm volt, ez viszont egy vígjáték

– célzott a Valami Amerika 3-ra a színész.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top